csupasport bannerhátsófüves banner

Rekordrészvétel a Kékes Csúcsfutáson

Vágólapra másolva!
2019.06.02. 00:39
null
Khoór Bence és Merényi Tímea Krisztina volt a leggyorsabb a 22. Kékes Csúcsfutáson, amelyen megdőlt a nevezési rekord. Jóval több mint kétezren tudták le a 671 méteres szintkülönbséget.

Nevezési csúcsot döntött a Budapest Sportiroda által szervezett 22. Kékes Csúcsfutás, írja a BSI. Az 1998 óta folyamatosan megrendezésre kerülő eseményre idén 2350 futó jelentkezett. A mátrafüredi rajt után 11.6 kilométert kellett futni az ország tetejét jelző, 1014 méter magasan lévő kőhöz. A kihívást nem a táv hossza, hanem a 671 méteres szintkülönbség jelentette, ahol a legmeredekebb 300 méteren 12 százalékos volt az emelkedés.

Idén az időjárás is a futók pártjára állt, kicsit szeles, de közel ideális futóidőben 22 fokban rajtoltak, míg a célban pár fokkal hűvösebb volt. Az elrajtolók 99 százaléka teljesítette a feladatot és megérintette az ország legmagasabb pontját. A leggyorsabb férfi Khoór Bence volt 00:48:06 idővel, míg a leggyorsabb hölgy Merényi Tímea Krisztina 00:55:24-es időeredménnyel.

A győztesek után még több mint 2 órán át érkeztek be az amatőrök, köztük az a 17 futó, aki mind a 22 eddigi versenyen elindult és célba ért.

A kihívást több idősebb, 70 év feletti futó is teljesítette, köztük a legidősebb az 1935-ös születésű kisújszállási Fehér Károly, a női mezőny legtapasztaltabb futója pedig az 1949-es születésű szegedi Dobó Katalin volt. Bármennyire nehéz is a pálya, idén is többen teljesítették babakocsiban a gyermeküket, unokájukat tolva a felfutást. És természetesen idén is célba értek a SUHANJ! Alapítvány önkéntesei, akik kerekesszékes társaikat tolták.

fotó: futanet

Férfiak:

1. Khoór Bence (Bp. Honvéd SE) 00:48:06
2. Didriksen Albert 00:48:53
3. Szőke Balázs (DSCSI) 00:49:38

Nők:

1. Merényi Tímea Krisztina (Hegyalja2050 SE) 00:55:24
2. Zólyomi Kinga (Csömöri Sport) 00:58:52
3. Ősi Eszter Aliz (Hegyalja2050 SE) 00:59:02


 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik