A Balatont csakis nálunk lehet átúszni!

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 13:33
null
Két és fél héttel a 37. Lidl Balaton-átúszás előtt sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, akik bíznak a rekord részvételben, s már most fontos információkkal szolgáltak az esemény kapcsán.

A Spuri Balaton Szupermaraton és az Ultrabalaton után a sportbarátoknak azért maradt idejük szusszanni, de aki elindul a június 29-én esedékes 37. Lidl Balaton-átúszáson, egészen biztosan gőzerővel készül az újabb, a magyar tóhoz kapcsolódó erőpróbára. A feladat nem egyszerű, de jól ismert: 5.2 kilométert kell leúszni Révfülöptől Balatonboglárig.

Ez Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztosnak például emlékezetből is sikerült tavaly – a 2017-es átúszás pillanatait elevenítette fel, miközben a penzummal küzdött. Mint a viadalt felvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, idén sokkal felkészültebb lesz, novemberben ugyanis leúszott másfél kilométert a Vizes gálán.

Persze – ahogy arra Máth István versenyigazgató is felhívta a figyelmet –, nem ez a követendő példa, mivel a Balaton-átúszás tekintélyt parancsoló esemény, és bizony a nyílt vízi úszás össze sem hasonlítható az úszómedencés edzéssel.

Ami nagyon fontos, az előnevezések jelentős száma okán a szervezők rekord részvételre készülnek, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ne kelljen elhalasztani az eseményt – tavaly úgy is összejöttek 7107-en, hogy többször is csúsztatni kellett az átúszást.

Máth István a sajtótájékoztató előtt is felhívta az obszervatóriumot, noha ilyen hosszú távon biztosat nem lehet mondani, de a jelek szerint két és fél hét múlva jó idő lesz.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár kiemelte, évről évre a vízben követi a történteket, de még nem úszta át a Balatont – ellentétben úszótársaival, akik gyakran oda-vissza leúszták a bő öt kilométert. Véleménye szerint a fő cél, hogy mindenki sportoljon, legyenek események, az átúszás nagy előnye, hogy él- és szabadidősportolók is részt vehetnek rajta. Ráadásul korosztálytól függetlenül, hiszen a 2018-as versenyen hétéves kortól 83 évesig indultak a vállalkozó kedvűek.
A pályacsúcsot a férfiak mezőnyében Papp Márk tartja, aki 2016-ban 58:30 perc alatt teljesítette a távot, a hölgyeknél Risztov Éváé a legjobb idő (1:00:58) szintén három évvel ezelőttről.

Az idei Balaton-átúszás arca Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, aki videoüzenetben jelentkezett be egyik úszóedzése után.

Máth István több fontos információval ellátta a média képviselőit, például, hogy aki esetleg azért nem engedné indulni kisgyermekét, mert félti a balesettől, ne aggódjon, a karszalagra kötelező ráírni a szülő vagy a kísérő telefonszámát, így baj esetén azonnal lehet értesíteni őket.

 

Révfülöp és Balatonboglár között 5.2 kilométer a távolság

 

Mindemellett a biztonságra 130 vitorlás és 11 motoros hajóval figyelnek, negyvenméterenként lehet vizet, szőlőcukrot kérni, megkapaszkodni, összességében 1500 fős csapat áll rendelkezésre, s csak a versenyzőkre és a gördülékeny lebonyolításra ügyelnek – a Magyar Honvédség is szerepet vállal a logisztikában.

Hogy biztosan időben megrendezik-e a 37. Lidl Balaton-átúszást, az június 27-én dől el, addig csak Révész Máriusz frappáns mondását idéznénk, miért is egyedülálló ez a kezdeményezés.

„Egész Európában sehol nem lehet átúszni máshol a Balatont, csak nálunk.”

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Kéri Veronika remek formában várja a dupla Balaton-kört

Csupasport
2025.04.16. 17:28

Több mint százan értek célba az 5. Téli Balaton-átúszáson

Csupasport
2025.03.20. 05:21

Jobban tűrné a fájdalmat, hogy korosztályos világcsúcsot fusson

Csupasport
2025.02.06. 20:38

A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra

Csupasport
2024.11.30. 15:12

Priskin Tamás régi nagy célját teljesítette a Balaton körbetekerésével

Csupasport
2024.08.02. 20:19

Volt, aki matyóhímzésben úszta át a Balatont vasárnap

Csupasport
2024.07.21. 21:54

Teljes reménytelenség után elképesztő hajrá és címvédés a Kékszalagon

Csupasport
2024.07.18. 23:34
Ezek is érdekelhetik