Sokak bakancslistáján szerepel a maratoni vagy félmaratoni táv legalább egyszeri teljesítése, de hiába a gondolatok, ha a megvalósításig nem jut el az ember. Kolléganőnk, Zsuzska viszont nem tágított. Ha a felkészülés során nem is vett minden akadályt könnyedén, de amikor odaért, hogy teljesítse a távot, a tervezett időnél jobbat futva, boldogan szakította át a képzeletbeli célszalagot. Története sokak számára példamutató lehet.
„Tavaly áprilisban kezdtem el újra futni, korábban is szerettem, de már régen abbahagytam. Az első tíz kilométeremet egy májusi versenyen teljesítettem, onnantól kezdtem komolyabban venni a dolgokat. Megkérdeztem egy futásban járatos kollégámat, hogy szerinte van-e esélyem lefutni a félmaratonit, ő pedig visszakérdezett, lenne-e kedvem hozzá, mert szívesen felkészít. A Vivicittá rajtja előtt fél évvel vettem egy jó futócipőt, egy órát, amikor ezek megvoltak, onnantól kaptam az edzésterveket. Heti három-négy alkalommal futottam, amikor végeztem, elküldtem neki az adatokat, amiket utána megbeszéltünk. A téli időszakban sokat voltam futópadon, ahogy jobb idő lett, egyre többet merészkedtem ki és ott végeztem mindent.”
De természetesen nem állt meg, sőt a verseny úgy magával ragadta, hogy még az előre bekészített zeneszámaira sem volt szüksége.
„A Margit-hídnál annyira elkapott a verseny hangulata, hogy kicsit el is pityeredtem. A pálya szélén szurkoló tömeg, a dobok, kiabálások, motiváló táblák mind nagyon jólesnek. Ahogy látod, milyen emberek haladnak melletted, rájössz, mi mindened megvan csak azzal, hogy ép ember vagy és a saját lábadon futhatsz. A verseny előtt azt gondoltam, végig a fülemben szól majd a zene. Volt egy összeállításom, úgy terveztem, azt benyomom és hagyjon mindenki békén. Ehhez képest füles nélkül lenyomtam az egészet, mert egyszerűen nem volt pillanat, amikor úgy éreztem, szükség lenne rá, annyira vitt előre a lendület.”
Zsuzskának egyetlen holtpontja sem volt a félmaratoni teljes távja alatt, sőt, ahogyan lejöttek a hídról, még el is kezdett gyorsulni.
„Elképesztő érzés volt, ahogyan az utolsó egy kilométert barátnőmmel szabályos sprintben tettük meg. Azt viszont borzalmas volt látni, hogy rengetegen voltak rosszul a vége felé. Láttunk olyan lányt, aki fél kilométerrel a cél előtt ájult el, másik az autók között hányt, hozzá mentőt is hívtak. Mi tartalékoltunk az erőnkkel, az elején lassan kezdtünk, sokan hagytak le minket, a végén viszont mi előztük sorban a többieket.”
Kolléganőnk végül 2:20:39-es idővel ért célba, ami majdnem tíz perccel jobb annál a két és fél óránál, amit előzetesen kitűzött maga elé. A jövőre vonatkozó tervei között szerepel több félmaratoni versenyen való részvétel, hamarosan rajthoz áll csapatban a XIII. NN Ultrabalatonon, idővel pedig a maratoni távot is szeretné egyedül teljesíteni.
Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot
Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén
Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben
