csupasport bannerhátsófüves banner

Hunok a visegrádi várban

R. B.R. B.
2018.12.05. 10:16
null
A megszokottól eltérő verseny a Dunakanyarnál, ahol a hun kultúrkör is szerepet kap, s cél az oroszlánok csarnoka. Túlsúlyosok is indulhatnak, sőt némi könnyítésre is számíthatnak.

Bár a hunok több mint másfél évezrede járták be és hódították meg Európa nagy részét, benne a Kárpát-medencét, most mi is az ő bőrükbe bújhatunk, s Attilaként küzdhetjük fel magunkat a visegrádi vár tetejére december 9-én, vasárnap.

 

Tavaly a hideg mellett a hó is nehezítő körülménynek számított.
Fotó: hunharcos.hu

 

A Hun Harcos-csoport által szervezett várfoglalás ráadásul csak az egyik része a mókának, ugyanis egész kis történetet kreáltak köré a rendezők. Hozzájuk tartozik a Kékes Vertikál, D-Beach Domonyvölgy katonai futam, a Kaposmérő vagy éppen az aggteleki barlangfutam. Ebből is sejthetjük, a Spartan Race-hez hasonlóan különleges és kifejezetten kemény kihívások várnak a résztvevőkre – na ja, a hunok életére sem mondhatjuk, hogy csak játék és mese.

A különböző viadalokon tallérokat lehet gyűjteni, és az a hun harcos, aki összeszedi a hat-hat bronz-, ezüst-, illetve két aranytallért, bekerül az oroszlánok csarnokába.

A vasárnapi viadalra két kategóriában lehet nevezni, a „könnyebbik” megpróbáltatáson 7–9 kilométer és 15–20 akadály vár a résztvevőkre, míg a profi kategóriában 14 kilométer feletti a táv, és 20–30 akadály kerül az utunkba, amely érinti a Salamon-tornyot, a Fellegvárt és a királyi palotát is. A fizikai kihívás teljesítése mellett a versenynek fontos üzenete a hagyományőrzés, a hun mondakör megismerése.

 

A hölgyek is egyenrangú ellenfeleknek számítottak.
Fotó: hunharcos.hu

 

A visegrádi versenyen külön kategóriában indulhatnak a rendvédelmi szervek dolgozói, illetve a családok, utóbbiak esetében időkorlát sincs, a lényeg, hogy közösen menjenek végig a hunok útján. Sőt, a szervezők a kezdő, túlsúlyos harcosokra is gondoltak, a száz kilogramm felettiek is rajthoz állhatnak, s néhány akadálynál könnyítésben részesülnek.

 

A téli erdő számos meglepetést tartogat idén is.
Fotó: hunharcos.hu

 

A futamok 10 órától, 15 percenként rajtolnak, az eredményhirdetésre 15 óra után kerül sor. Persze az igazi hun harcosok addigra már biztosan célba érnek.

 

Címlapfotó: I love Dunakanyar

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik