csupasport bannerhátsófüves banner

A mozgás találkozása a kultúrával

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 10:50
null
Az Egri csillagokhoz kapcsolódó túrát rendeznek vasárnap Pilisborosjenőn. A jótékonysági akcióval egybekötött esemény története immár ötödik éve íródik.

Egri csillagok – Pilisborosjenőn.

A fenti mondat csak elsőre hangzik furcsán, ráadásul bizonyára sokan vannak olyanok, akik jártak már a pilisborosjenői „egri” várban, a Pest megyei település határában fekszik ugyanis az egri vár másolata, amelyet az 1960-as években építettek. Itt forgatták ugyanis Gárdonyi Géza regényének filmváltozatát, amelynek helyszínét 2008-ban a helyi önkormányzat rendbe hozatta.

Az október 28-án, vasárnap sorra kerülő Egri csillagok-túra pedig immár ötödik éve tart, ezen keresztül is megismertetve az emberekkel a kötelező olvasmányok közé tartozó regényt, no meg a hozzá kapcsolódó történelmi eseményt.

„Olyan programokat szervezünk, amelyek kapcsolódnak a kötelező olvasmányokhoz, városi túránk a Pál utcai fiúkról szól, és innen jött az ötlet az Egri csillagok-túrához – mondta Cseh György, a Városi KulTour vezetője, a túra főszervezője. – Nem egy hagyományos túráról van szó, mivel maga a túra mellett mindig kitalálunk valamilyen feladatot is a résztvevőknek. Tavaly például az út mentén lévő táblákra a különböző Gárdonyi művek szereplőit írtuk fel, majd a célban, a Kiskevély sörözőben kellett összeállítani, hogy kik szerepelnek az Egri csillagoknak, s kik a további művekben. Emellett pedig egy totót is rendeztünk, ahol például arra kellett tippelni vagy válaszolni, hogy hány ágyúgolyónyom van a vár falán, vagy hogy hány napig tartott az ostrom.”

A 7.5 kilométeres túra résztvevői természetesen idén sem maradnak feladat nélkül, ezúttal a regény szereplőit és az őket alakító színészek nevét kell majd összepárosítani, a győztesek pedig most is a Kossuth Kiadó könyveit nyerhetik el.

A túra a Kiskevély sörözőtől indul, s a Nagy-Kevély, majd az „egri vár” érintésével itt is ér véget, kezdésként zsíros kenyérrel, érkezéskor pedig bográcsgulyással várják a résztvevőket. A nevezési díjban az ellátás mellett egy-egy emlékkitűző is benne van, a díj többi részét pedig a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány kapja, így a résztvevők egyszerre segíthetnek és fejlesztheti a tudásukat.

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik