LUBICS SZILVI NAPLÓJA (6): Sivatagi főzés a Börzsönyben

A minap ötven kilométer futás volt a program – és sutty, csak úgy elröppent!

A Keszthelyi-hegységben voltam egy hosszút edzeni, és gyönyörű helyen futottam. A Vadlán ultratrail főszervezőjével, Juhász Petivel futottuk be a verseny ötvenes távjának útvonalát, néha egy-egy extra kanyart téve, hogy semmilyen kilátópont, látnivaló, mufloncsorda ne maradjon ki aznap. A táj, a látvány lenyűgöző volt, jó tempót mentünk, a pulzust is sikerült tartani, úgyhogy igazán boldog és elégedett lehettem a múlt heti legszebb futásom kapcsán.

Rám is fért ez az ötvenes táv, ugyanis a hétköznapokon folyamatos időzavarban vagyok, úgy érzem, hogy mindig megyek valahová, nincs öt-tíz perc nyugalmam – a futás kiránt ebből a mókuskerékből, kikapcsol, még akkor is, ha mostanában időnként ott volt a hátamon a súlymellény is. S jellemző, hogy amikor ilyen rohanós az életem, azon veszem észre magam, hogy – például – a fogorvosi rendelőben is nyújtok, lazítok két kezelés között néhány percen át.

S ha már a futás utáni regenerációt szóba hoztam.

Újabban vissza-visszatérő problémát jelent a hosszabb futások után jelentkező sarokfájdalom. Ez a kellemetlen érzés a vádlimtól, az Achilles-ín környékéről sugárzik a sarkam irányába, és tudom, ha lenne elég időm, az előbb is említett nyújtás és a türelmes hengerezés csodát tehetne – csakhogy én mostanában olyan futó vagyok, aki ha nem éppen edz, akkor mindig rohan.

Amúgy ezek az instant ételek rendkívül profik. Az összetételük, azaz a fehérje-, zsír-, szénhidrátarány alapján pontosan látható, hogy a nagy igénybevételnek kitett extrém teljesítőknek lett kitalálva. Ráadásul maga az étel sem amolyan trutymó lesz az elkészítés után, hanem nagyon is normál kinézetű kajává válik, amikor az ember némi meleg víz segítségével elkészíti, sőt olyan élethű, mintha az ember a főzőlapon, sütőben „dobna össze” egy-egy ínyenc fogást. Lehet, hogy nekem a nagy energiatartalma szokatlan, úgyhogy most azt kísérletezgetem ki éppen, milyen adagokat bírok majd gond, azaz gyomorfájás nélkül elfogyasztani, és persze úgy, hogy ne veszítsem el az erőmet amiatt, hogy az Atacamában nem tudok eleget enni.

S ha már instant porok és meleg víz...

Kérdezhetik, hogyan lehet majd „főzőcskézni” a sivatagban, ahol a napi negyven, sőt az utolsó előtti napon nyolcvan kilométeres futótáv megtétele után egy közös sátorban pihen majd mindenki, és a versenyzők a hátukon viszik az összes kincsüket. Arról már írtam, hogy a szervezők napi tíz-tíz liter vizet adnak minden versenyzőnek, viszont reggel és este a sivatagban melegített vizet is kapunk majd, úgyhogy abból lehet majd „megfőzni” ezeket a porételeket.

Bármily furcsa, amíg a sivatagban megoldható lesz, addig idehaza jóval bajosabb a „sivatagi kajapróba”. Az instant ételeket viszem magammal az előző naplófejezetben már megszellőztetett börzsönyi futásra is, s a nehézséget éppen a meleg víz hiánya okozhatja. A legendás „Kört” teljesíthetem majd Takács Krisztiánnal, azaz „Csipivel”, mégpedig úgy, hogy a százhetvenöt kilométert három nap alatt szakaszokban futjuk le (talán éppen akkor is úton leszünk, amikor ezeket a sorokat olvassák).

Számomra azért különösen izgalmas ez a kihívás, mert tesztelhetem a speciális, sivatagi futásra tervezett Raidlight hátizsákomat, a kajákat, a törlőkendőimet, amelyekkel tisztálkodhatok, s miután a szabadban töltjük majd az éjszakákat, úgy készülök, hogy a vízen kívül semmi más „külső segítséget” ne kaphassak.

Izgulok, mert sohasem voltam és ma sem vagyok nagy kempingező, úgyhogy számomra a „Kör” minden szempontból nagy kihívást jelent. Az új futózsákomat megpróbálom úgy feltölteni, hogy ne lötyögjön rajtam, ne álljon el a hátamtól, tehát most nem spórolok a ruhákkal, sőt – miután a Börzsönyben a sivataggal ellentétben nem lesz reggel, este meleg vizem, ezért aztán egy kis hordozható melegítőt is viszünk magunkkal.

(Lubics Szilvi naplója: az 1. rész itt olvasható el, a 2. részt itt találják, a 3. rész ide kattintva, a 4. rész ezen a linken olvasható, míg az 5. rész ez volt).