Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

K. B.K. B.
2025.03.01. 18:54
Dollák Tamara (Fotó: UWW)
Dollák Tamara (57 kg) az 5. helyen zárt szombaton, a Tiranában zajló birkózó UWW-rangsorverseny negyedik versenynapján.

 

Az eredeti tervek szerint a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, olimpikon Nagy Bernadett (76 kg) térdműtétje után szombaton, Tiranában tért volna vissza, el is utazott Albániába, de betegség miatt mégsem léphetett szőnyegre.

A másik Eb-bronzérmesünk, Dollák Tamara (57 kg) viszont visszatért sérüléséből, ő a negyeddöntőben tusvereséget szenvedett a kanadaiak világbajnoki bronzérmese, Samantha Leigh Stewart ellen. A kanadai bejutott a döntőbe, ez egyben azt is jelentette, hogy Dollák megküzdhetett a bronzéremért, mégpedig a háromszoros pánamerikai bajnok, olimpiai hetedik ecuadori Luisa Valverde ellen. A mi szempontunkból nem alakult jól a mérkőzés, Valverde 5:2-es sikert ért el, ezzel Dollák Tamara az 5. helyen zárt Albániában.

A vasárnapi, kötöttfogású záró napon öt birkózónkért szoríthatunk, 72 kilogrammban Lévai Levente és Váncza István, 82 kilóban Szilvássy Erik, 97 kilogrammban Szőke Alex, míg 130 kilóban Vitek Dárius bizonyíthat.

UWW-RANGSORVERSENY, ZÁGRÁB
Szombat
Női birkózás
 57 kg. Negyeddöntő: Stewart (kandai)–Dollák 4:2-nél tus. Bronzmérkőzés: Valverde (ecuadori)–Dollák 5:2
Győztes: Samantha Leigh Stewart (kanadai), …5. Dollák Tamara

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
10 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
2026.09.01. 16:58

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14