Az idei termésről

2471092 24710922471092 2471092
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 23:07
Nem hagyott nyugodni, hogy jóformán semmit sem tudok az idei érkezőkről, így hát tüzetesen utánanéztem a dolgoknak, mert mégiscsak jó dolog...

Nem hagyott nyugodni, hogy jóformán semmit sem tudok az idei érkezőkről, így hát tüzetesen utánanéztem a dolgoknak, mert mégiscsak jó dolog tisztában lenni azzal, hogy ki fia borja Dawidowicz, honnan szalajtották, esetleg miben jó, meg egyebek. Azóta viszont jöttek még új fiúk, szóval itt ebből már posztnak kellett születnie. Ready, go!

Pawel DawidowiczPawel Dawidowicz, védekező középpályás, 19 éves

Ha szeretnék sablonos, figyelemfelkeltő jelzőkkel dobálózni, akkor azt mondanám, hogy ő az új Matic, de egyrészt nem szeretek, másrészt egyelőre erős lenne ezt egy olyan fiúról állítani, aki átmenetileg a B csapathoz került. A Lechia Gdansknál egyébként tavaly már alapembernek számított 18 évesen, illetve ezt a videót végignézve felfedeztem olyan mozdulatokat, amik szeretett szerbünkre emlékeztettek, ráadásul fizikai adottságai miatt is hasonlít rá.

Loris BenitoLoris Benito, balhátvéd, 22 éves

Ő az a játékos, akit mikor hírbe hoztak velünk és utánanéztünk, mindenütt csak azt lehetett róla olvasni, hogy tavaly márciusban megharapta őt egy nyest egy svájci bajnokin. Az a nyest egyébként 5 percen keresztül rohangált a pályán fel-alá és épp emberünk volt az, aki egy szépségdíjas mozdulattal elkapta. Azóta kiderült, hogy nem csak nyestkapásban jeleskedik, hanem a pálya bal oldalán sem mozog ügyetlenül. Kell is bizonyítania bőven, hiszen többen is jelentkeznek majd játékra a posztján. A beilleszkedését mindenesetre segíteni fogja, hogy remekül beszél portugálul és mivel csak 2.5 milliót adtunk érte a Zürichnek, nagy kockázatot sem jelent a leigazolása.

TaliscaAnderson Talisca, támadó középpályás, 20 éves

Kell a brazil minden évben, és most úgy adta a gép, hogy ő Talisca lesz a Bahiából. Nem kell megijedni, a frizurája már jóval mérsékeltebb és különben is, azt beszélik róla, hogy rendkívül sokoldalú játékos. Jó szabadrúgáslövő hírében áll, illetve azt is megtudtuk róla, hogy fejjel sem ügyetlen, hiszen a csapat első barátságos meccsén egy fejesgóllal debütált. 4 millió eurót fizettünk érte, ami a legmagasabb összeg, amit valaha egy Bahia játékosért adtak. Reméljük, hogy nem véletlenül.

DerleyDerley, csatár, 26 éves

Őt valamennyire már ismerhetjük, hiszen tavaly a Marítimónál tolta, ráadásul egyáltalán nem rosszul. Olyannyira nem, hogy 16 találatával a góllövőlista második helyén végzett J.Martínez mögött. A logikus gondolkodás azt vetítené előre, hogy aki egy gyengébb csapatban képes gólokat termelni, annak egy erősebb csapatban, jobb körülmények között sem kéne, hogy gondot jelentsen. Meglátjuk. Egyelőre az sem biztos, hogy megkapja majd a lehetőséget. Videjó a góljairól.

EliseuEliseu, balszélső, 30 éves

JJ már régóta hajkurászta őt, és most sikerült elhoznia a Málagából, viszonylag olcsón, 1.5 millió euróért. Egy párszor már láttam játszani és szerintem egy eléggé alulértékelt játékos ő, aki jóval többet tud, mint amennyire értékelik. Lőtt már a Málagában akkora gólokat, hogy tátva maradt az ember szája, éppen ezért én jobban örülnék, ha kicsit előre tolva játszatnánk (a Málagában is gyakran játszott szélsőt is), főleg, ha Gaitán végül távozna. Ebben az esetben ráadásul balhátvéd poszton is kisebb lenne a versengés a csapatba kerülésért. Néhány bombagól Eliseutól.

BebéBebé, csatár, 24 éves

Sokan fogják most a fejüket, ami nem csoda, hiszen Sir Alex Ferguson egyik, ha nem a legrosszabb igazolásáról van szó. Az öreg 4 éve 9 millió eurót perkált ki egy olyan játékosért, aki hivatalosan mindössze kétszer lépett pályára a csapat színeiben. Gyorsan kölcsön is adták előbb a Besiktasnak, majd pedig a Rio Avénak, ezekben a csapatokban pedig továbbra sem művelt semmi említésre méltót. Tavaly aztán a Pacoshoz került, ahol aztán szépen lassan megmutatta, hogy tud ő azért focizni, de egyelőre még van mit csinálnia ahhoz, hogy lemossa magáról a "csalódás" jelzőt. Egyébként 3 milliót fizettünk érte, de van a szerződésében egy olyan záradék, hogy amennyiben túladunk rajta, a kapott összeg fele a Manchestert illeti majd. Szerintetek fenyeget minket olyan veszély, hogy egy 30 milliós összeg után bánkódni fogunk, hogy minek kellett egy ilyen előnytelen záradékot elfogadnunk (ami egyébként mostanában egyre gyakoribb a házunk táján)?

...

Djavan-t szándékosan nem foglaltam bele a posztba, hiszen kapásból távozott is a Bragába kölcsönbe, továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy visszatért hozzánk Franco Jara és Nélson Oliveira is - utóbbi egész jól szerepelt a Rennesben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik