Labdarúgó NB I
2013.02.27. 22:55

Videoton: „Az ellenfél játékosai felhívták magukra a figyelmet”

Az NB I tavaszi szezonjára készülő Videoton felkészülési mérkőzésen 4–2-es győzelmet aratott az NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémia ellen. A találkozót követően José Gomes, az élvonalbeli csapat vezetőedzője a vidi.hu-nak elmondta, örül, hogy játékosai – a Vác elleni Magyar Kupa-mérkőzés elmaradása ellenére – megkapták a meccsterhelést.
Labdarúgó NB I
2013.02.27. 17:22

NB I: a kapzsiság ellen emel hangot az FTC és az Újpest

Közös közleményt adott ki a Ferencvárosi TC és az Újpest FC – számolt be róla az ujpestfc.hu. A két klub labdarúgócsapata március 10-én csap össze az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójában – a hazaiak utolsó mérkőzésüket játsszák majd a jelenlegi Albert-stadionban –, és a felek sportszerű buzdításra szólítják fel szurkolóikat, valamint elítélik a magyar labdarúgáson nyerészkedő egyéneket. A közleményt változtatás nélkül olvashatják az alábbiakban!
Labdarúgó NB I
2013.02.27. 17:09

Eger: megműtötték az újonnan igazolt középpályás vállát

Az Egri FC NB I-es labdarúgócsapata által egy héttel ezelőtt Vácról szerződtetett támadó középpályás, Berki István vállműtéten esett át, és előreláthatólag hat-nyolc hét múlva futballozhat újra.
Labdarúgó NB I
2013.02.27. 16:26

Győri ETO: szlovák válogatott kapust szerződtettek

Megvan Szasa Sztevanovics utódja? Lubos Kamenár három és fél éves szerződést írt alá.
Labdarúgó NB I
2013.02.27. 14:18

KTE: a vezetőedző már álmában is meccseket lát

Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője futballal álmodik, annyira nagy benne a feszültség a bajnokság tavaszi folytatása előtt.
NSO Tv Labdarúgás
2013.02.26. 19:00

Kiesés vagy felzárkózás? - NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig

Az NSO Tv kétrészes beharangozót készített a hétvégén folytatódó labdarúgó NB I-ről.
Labdarúgó NB I
2013.02.26. 18:52

Videó: NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig

Az NSO Tv kétrészes beharangozót készített a hétvégén folytatódó labdarúgó NB I-ről. Az első részben a tabella második felében szereplő együttesek felkészülését és esélyeit vettük sorra Hajdu Attila korábbi válogatott labdarúgókapus, valamint Pór Károly, a Nemzeti Sport Online szakírójának segítségével.
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 21:39

DVSC: Szakály sérülése már a múlté, várja a folytatást

Szakály Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása egy kisebb sérülés miatt kihagyott néhány edzést és a DVTK elleni felkészülési meccset, ám már egészséges és újra a társakkal dolgozik.
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 18:58

NB I: Vácra költözik „albérletbe” tavaszra az Eger

A labdarúgó NB I-ben szereplő Eger hivatalos honlapján jelentette be, hogy tavaszi hazai bajnokijait Vácon játssza a csapat. A váci stadiont működtető helyi önkormányzat és az egri klub hétfőn mindenben megegyezett, már a pályabejárás is megvolta  rendőrség, a katasztrófavédelemé és az MLSZ részéről.
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 17:46

NB I: Vácon „fogadhatja" az Eger a Diósgyőrt

Semleges helyszínen, egészen pontosan Vácon „fogadhatja" az Eger a DVTK-t a labdarúgó NB I 18. fordulójának pénteki mérkőzésén. Mint ismert, az Eger stadionja még nem alkalmas a hazai bajnokik megrendezésére.
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 16:45

Válogatott játékosok Siófokon, Pécsen; mi lesz Egerben?

Négyrészes, NB I-es szezonfelvezető sorozatunkat a 13–16. helyezettekkel kezdjük.
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 13:28

NB I: Andó-Szabó vezeti a Honvéd-Vidit - bíróküldés

A Magyar Labdarúgó-szövetség döntése alapján vasárnap Andó-Szabó Sándor vezeti az NB I 18. fordulójában esedékes Bp. Honvéd–Videoton mérkőzést. Kassai Viktor a pénteki Eger–Diósgyőr mérkőzésen fújja a sípot. Íme, a játéknap párosításainak játékvezetői!
Labdarúgó NB I
2013.02.25. 12:55

Videó: „Az MK-találkozók nevetséges edzőmeccsekké silányultak”

Újabb bejegyzéssel jelentkezett videoblogjában Bognár György. A Nemzeti Sport és az NSO Tv állandó szakértője ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjének mérkőzéseiről, illetve az elmaradt Dunakanyar-Vác–Videoton találkozóval kapcsolatban mondta el véleményét.
NSO Tv Labdarúgás
2013.02.25. 12:52

„Nevetséges edzőmeccsekké silányultak az MK-találkozók”

Újabb bejegyzéssel jelentkezett videoblogjában Bognár György, amelyben a Magyar Kupa negyeddöntőjének mérkőzéseiről mondta el véleményét.
Labdarúgó NB I
2013.02.24. 20:20

Eger: az MLSZ-hez fordultak a szurkolók a hazai pálya miatt

Nyílt levéllel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) az NB I-es Eger egyik szurkolói csoportja. Az újonccsapat világítása – mely szükséges a hazai pályán megrendezendő bajnokikhoz – csak március közepén készül el, ám addig is szeretné saját pályáján lejátszani NB I-es mérkőzéseit a kiesés elől menekülő gárda. A szurkolók levelét változtatás nélkül közöljük.
Labdarúgó NB I
2013.02.23. 19:24

Egri FC: fél évre aláírt a Diósgyőrből érkező védő

Az Egri FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a szabadon igazolható szerb védőt, Szavo Rakovicsot. Rakovics legutóbb a DVTK csapatában játszott, de a diósgyőriek az átigazolási időszak utolsó napján felbontották szerződését. Az Egri FC féléves megállapodást kötött Rakoviccsal.
Labdarúgó NB I
2013.02.23. 18:06

MTK: kétszer is megpróbálták kölcsönkérni Juhászt

Az MTK labdarúgócsapata hivatalos facebook-oldalán kiadott közleményében jelezte: kétszer is megkereste az átigazolási időszakban a Juhász Rolandot képviselő ügynököt, ám nem sikerült kölcsönvenni a válogatott középhátvédet az Anderlechttől. Juhász végül fél évre a Videotonhoz került a belga nagycsapattól.
NSO Tv Labdarúgás
2013.02.23. 13:02

Juhász hosszabb távon is maradna a Videotonnál

A Videoton magyar válogatott labdarúgója, Juhász Roland az NSO Tv-nek beszélt az elmúlt időszakról, a fehérvári lehetőségről, a válogatottról és a jövőről.
Labdarúgó NB I
2013.02.23. 12:55

Videó: Juhász hosszabb távon is maradna a Videotonnál

A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton legújabb szerzeménye, a magyar válogatott Juhász Roland az NSO Tv-nek beszélt az elmúlt nehéz időszakról, a fehérvári lehetőségről, a válogatottról és a jövőről.
Labdarúgó NB I
2013.02.22. 17:03

DVSC-Teva: a szerb kapus elkezdte a futóedzéseket

Nenad Novakovics, a labdarúgó NB I-ben címvédő DVSC-Teva szerb kapusa elkezdte az edzéseket, társaitól külön gyakorolva egyelőre futóedzéseket végez – adta hírül pénteken a dvsc.hu.

428

/

462