NB I: Bízunk benne, hogy ez ad egy lökést - Kondás

Vágólapra másolva!
2013.04.27. 21:10
Kondás Elemér, a DVSC-Teva szakvezetője örült csapata gólerős, gördülékeny támadójátékának, míg Horváth Károly, a Siófok trénere csak a második félidőbeli hozzáállással volt elégedett – derült ki a Sport Televíziónak adott edzői gyorsértékelésekből a szombat esti DVSC-Teva–Siófok (4–1) NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés után.

Kondás Elemér (DVSC-Teva): – A Siófokkal mindig számolni kell, nagyon veszélyes csapat, az előző két mérkőzését megnyerte, mi pedig mindig nehéz meccset játszunk ellene. Most nagyon jól kezdett a csapat, rögtön gólt szereztünk, aztán jött a második és a harmadik találat is. Nagyon szép gólokat lőttünk, rengeteget dolgoztak a srácok, nagyon jól játszottak, lehetett volna a végén több is. Tudtuk, hogy Melczer nagyon jól rúgja a szögleteket, szabadrúgásokat, az utóbbi időben Tímár jól érkezett rájuk, ezekre a szituációkra fokozottan figyeltünk, és egy kivétellel megoldottuk őket. A játékosok sokszor nagyon szép támadásokat vezettek, úgymond szép befejezések voltak, lőttünk megint néhány kapufát, de szerencsére most gólokat is. Ma már több labdarúgónk is jó teljesítményt nyújtott, bízunk benne, hogy ez ad egy lökést a csapatnak. A jövő héten természetesen a Diósgyőrből is felkészülünk kellőképpen, és szeretnénk ott is eredményesek lenni. Kondás Elemér (DVSC-Teva): – A Siófokkal mindig számolni kell, nagyon veszélyes csapat, az előző két mérkőzését megnyerte, mi pedig mindig nehéz meccset játszunk ellene. Most nagyon jól kezdett a csapat, rögtön gólt szereztünk, aztán jött a második és a harmadik találat is. Nagyon szép gólokat lőttünk, rengeteget dolgoztak a srácok, nagyon jól játszottak, lehetett volna a végén több is. Tudtuk, hogy Melczer nagyon jól rúgja a szögleteket, szabadrúgásokat, az utóbbi időben Tímár jól érkezett rájuk, ezekre a szituációkra fokozottan figyeltünk, és egy kivétellel megoldottuk őket. A játékosok sokszor nagyon szép támadásokat vezettek, úgymond szép befejezések voltak, lőttünk megint néhány kapufát, de szerencsére most gólokat is. Ma már több labdarúgónk is jó teljesítményt nyújtott, bízunk benne, hogy ez ad egy lökést a csapatnak. A jövő héten természetesen a Diósgyőrből is felkészülünk kellőképpen, és szeretnénk ott is eredményesek lenni.

Horváth Károly (Siófok): – Azt mondják, hogy egy góllal is lehet nyerni. Csak éppen nem a mai mérkőzésen. Az első félidőben olyan elemi hibákat követtünk el, amilyeneket nemcsak a mi csapatunk, hanem semmilyen más csapat sem bírna el. Az első félidőben több játékos megadta magát, ezért a második félidőben csak azt kértem, a becsületükért játszanak. Így sikerült ikszre hozni (a második félidőt), bár szerencse is kellett hozzá, mert a Debrecennek sokkal több helyzete volt, és teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Csak a második félidővel, a hozzáállással vagyok elégedett, a játékkal abszolúte nem. Minket pontok tartanának életben, de ilyen egyéni hibákat az első osztályban nem lehet elkövetni. A második félidőben már sokkal összeszedettebbek voltunk, sokkal jobban egymásért mentek a játékosok, érthetetlen, hogy az elején miért nem így történt.

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
16 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
20 órája

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
23 órája

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45
Ezek is érdekelhetik