Real Madrid: Casillas, Ramos és Alonso sem kerettag

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 09:25
José Mourinho vezetőedző úgy döntött, hogy a holland Ajax elleni, már lényeges tét nélküli hazai BL-csoportmérkőzésre kulcsemberei közül Iker Casillast, Sergio Ramost és Xabi Alonsót sem válogatja be a Real Madrid labdarúgócsapatának keretébe.

Ezt két okkal magyarázta a szakember: a nagy menetelés során lehetőség van egy kis plusz pihenőt adni a fáradt, sokat „használt" futballistáknak, másrészt a két mezőnyjátékosnak van sárga lapja, így újabb esetén a nyolcaddöntőt rögtön eltiltással kezdenék. Ami már csak abból a szempontból sem egészséges, hogy a D-csoportban második helyen végző Real Madrid ellenfele a nyolc közé jutásért egy csoportelső lesz majd.

A REAL MADRID KERETE AZ AJAX ELLEN
Adán, Jesús, Nacho, Varane, Pepe, Ricardo Carvalho, Coentrao, Khedira, José Rodríguez, Kaká, Özil, Modric, Callejón, Di María, Cserisev, Morata, Cristiano Ronaldo, Benzema

Így a kezdőben kap lehetőséget Casillas cseréje, Adán, de a spanyol Marca a védő Nachót is az első perctől a pályára tippeli. Miután Marcelo, Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín és Álvaro Arbeloa is hiányzik – előbbi három sérülés, utóbbi eltiltás okán –, a szerdai keretben ott találhatunk több fiatalt: a kapus Jesús Fernándezt, a középpályás José Rodríguezt és Gyenyisz Cserisevet, valamint a csatár Álvaro Moratát.

„Az Ajax kiváló csapat, és biztos vagyok benne, hogy a győzelemre játszik, mert így a csoport harmadik helyezettjeként az Európa-ligában folytathatja a kupaszereplését. Érdekes csatát várok – mondta a minden bizonnyal a kezdőben szerepet kapó horvát középpályás, Luka Modric, aki friss nyári szerzeményként fényezte is új állomáshelyét. – Fantasztikus a stadionunk, a legjobb, amiben valaha játszottam, csodálatos érzés nyolcvanezer ember előtt kimenni a pályára. Élvezem minden pillanatát."

Amint arról tegnap már beszámoltunk, a spanyol sajtó egyre gyakrabban és konkrétabban ír José Mourinho esetleges nyári távozásáról – hétfőn ez nyert újfent megerősítést –, Modric viszont bízik abban, hogy a portugál szakember marad a madridiaknál. A Premier League-ből érkező karmester elárulta azt is, hogy a Primera División erősebb bajnokság annál, mint amire számított, különösen az idegenbeli fellépések alkalmával derül ki, milyen kiváló játékerőt képviselő, technikailag nagyszerű riválisaik vannak.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 5 3 2 0 10–5 +5 11
2. Real Madrid 5 2 2 1 11–8 +3 8
3. Ajax 5 1 1 3 7–12 –5 4
4. Manchester City 5 0 3 2 7–10 –3 3

 

Legfrissebb hírek

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
2025.07.11. 10:27

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
2025.07.08. 15:44

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
2025.05.30. 08:44
Ezek is érdekelhetik