Milan: Ibrahimovic kihagyja a Liverpool elleni BL-meccset

K. T. I.K. T. I.
2021.09.14. 17:33
null
Ibrahimovic óvatosságból nem is edzett még a héten (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic nélkül lép pályára Angliában az AC Milan – árulta el az olasz együttes vezetőedzője, Stefano Pioli a Sky Sports Italiának egy nappal a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

 

„A Lazio elleni meccs után megint jelentkezett az íngyulladása. Ma már próbált edzeni, de jobb nem kockáztatni” – idézte a Sky Piolit, aki emlékeztetett, Ibrahimovic kisebb térd- és bokaproblémái miatt nem állhatott rendelkezésre eddig az idényben. A 39 esztendős svéd a Lazio elleni meccsen csereként lépett pályára és bő 30 percet kapott a milánói együttesben – nem sokkal beállása után gólt is lőtt.

A Milan a 2013–2014-es idény után szerepel ismét a Bajnokok Ligájában, első csoportmeccsén a 2019-es győztes Liverpool otthonába látogat. Ugyanebben a négyesben kapott még helyet az Atlético Madrid és az FC Porto is.

Azt egyelőre nem tudni, Ibrahimovicra milyen hosszú kihagyás várhat, Pioli szavai alapján azonban úgy tűnik, a hétvégi bajnokin újra keretben lehet. Az olasz élvonalban a Juventus elleni rangadó következik a Milan számára – idegenben.

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
14 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
20 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 19:25

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Meghosszabbította „Amerika kapitány” szerződését a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.30. 18:42

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33