Kiesés, kirúgás – Deák Zsigmond

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 23:27

Tavaly majdnem 3200, idén mintegy 2300 kilométerre Budapesttől vívta első Bajnokok Ligája-selejtezőjét a Ferencváros. Ennél sokkal messzebb nehéz lenne fellépni az európai futballporondon, ráadásul a kazah­sztáni Kosztanajban és a feröeri Klaksvíkban sem született gól. A Tobol elleni hazai visszavágón viszont már hat is (egy éve 5–1 lett a vége a zöld-fehéreknek), s mi másban bízhattunk a KÍ szerdai magyarországi szereplését illetően, mint valami hasonlóban. Ezért gyűlt össze csaknem telt háznyi szurkoló a Groupama Arénában, hogy aztán a nemzet színésze, Bodrogi Gyula kezdőrúgása után nem sokkal az újabb 5–1-hez elengedhetlen vendéggólt láthassa. Bevallom, sosem voltam a bosnyák balhátvéd, Eldar Civic feltétlen híve, főképp a tavaly őszi, Trabzonspor elleni teljesen feleslegesen, bután „kiharcolt” korai piros lapja óta – nos, valami hasonlót alkotott most is ezzel a tizenegyessel. Mondjuk, a törökök ellen sikerült nélküle, tíz emberrel a 3–2-es győzelem, ezúttal viszont maradt a pályán, igaz, nem csak ezért jött az újabb feröeri találat: Traoré veszített labdát, középen a védők borzasztóan helyezkedtek, s Frederiksberg másodszor is betalált. Több mint fél óra elteltével 0–2, majd még a félidő lefújása előtt 0–3, ezúttal szegény Dibusz aludt el...

Egyből a fülemben csengett Sztanyiszlav Csercseszov mérkőzés előtti óhaja: „Céltudatos és sikeréhes csapatot szeretnék a pályán látni!” Láthatott is az orosz mester, igaz, ez a csapat nem a zöld-fehér csíkos, hanem a kék mezt viselte. A publikum harsány füttye jelezte, a nézőtéren nem aratott osztatlan sikert ez a fajta szerepcsere. A szünetben lehetett morfondírozni azon, hogy a Fradi az utóbbi években hozzászoktatott minket legalább az őszi folytatáshoz, s a legritkább esetben kapott ki esélytelennek tartott ellenféltől. Bacsó Péter A tanú című kultuszfilmje óta tudjuk, hogy az élet nem habostorta, de hogy a feröeriek törjenek borsot az orrunk alá itthon (írhatnék megalázást is, de minek fájdítsam tovább sokak szívét a magaméval együtt...), arra kevesen számítottunk. A második játékrészről legyen elég annyi, semmi olyasmi nem történt, ami a fordítás esélyét hordozta volna magában.

Mivel a megmagyarázhatatlant felesleges megmagyarázni (szerencsére más sem próbálta meg), további szomorkodás, esetleg átkozódás helyett legyünk tényszerűek s egyben hálásak a lebonyolítási rendnek, hogy a látottak alapján megérdemelt kiesés helyett folytathatja a Ferencváros a nemzetközi porondon – igaz, a BL-selejtező és a svéd bajnok Häcken helyett az Európa-konferencialiga kvalifikációja és az ír Shamrock Rovers következik. De már nem Sztanyiszlav Csercseszovval...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
4 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24
Ezek is érdekelhetik