FFT: „Az isztambuli BL-győzelem éjszakáján az utcán csöveztem” – Rafa Benítez

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.06.24. 13:48
null
Benítez (jobbra) az Inter edzőjeként (Fotó: FFT)
A FourFourTwo magazin Kérdezd meg pacekba! című rovatában Rafa Benítez válaszolt az olvasók kérdéseire. Mit mondott a félidőben Isztambulban? Hogy jött ki Gillett-tel és Hicksszel? Mi volt a gond az Internél? És ki a jobb: Fernando Torres vagy Djimi Traoré? Ezekre az olvasói kérdésekre is válaszolt a BL-győztes spanyol edző.

Ízelítő a nagyinterjúból:

– Hogyan sikerült megnyerni rögtön az első évadban a BL-t a Liverpoollal? Hallottuk már a játékosok verzióját, de mégis, mi hangzott el a szünetben az öltözőben? És hitt benne, hogy még vissza lehet jönni abba a meccs­be?
David Harrison, Twitter
– Jó volt a csapatszellem, különösen a BL-ben, ahol úgy éreztük, bárkit meg tudunk verni, mert alkalmazkodtunk a taktikánkkal, és úgy játszottunk, mint két különböző csapat. A mentalitásunk is jó volt, ha visszanézik a meccset, meg fogják érteni, mit értek csapatszellem alatt. A szünetben az volt a legfontosabb, amit megléptünk, nem az, ami elhangzott. Változtattunk a taktikán, három védővel jöttünk ki, és középre húztuk Dietmar Hamannt, hogy fogja a nagyon gyors Kakát. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy ha szerzünk egy gólt, akkor visszajöttünk a játékba, és ez így is történt. De csak azután kezdtünk el igazán remélni, miután láttuk, hogyan játszik a csapat a második félidőben.

– Ha visszatekint a Liverpoolnál eltöltött időszakra, akkor félig teli vagy félig üres poharat lát? Megnyerték ugyan a BL-t és az FA-kupát, de nem sikerült megszerezni a bajnoki címet.
Daniel Coakley, Twitter
– Mindig pozitívan kell szemlélni a világot, és csodálatos eredményeket értünk el. Amíg a Liverpoolnál voltam, mindig indulhattunk a BL-ben. Igény volt az is, hogy megnyerjük a Premier League-et, és ez nekünk is alapvető célunk volt, de nem könnyű, ha az Arsenal, a Chelsea vagy a Manchester United az ellenfél. Akkoriban ezek voltak Európa legjobb csapatai. Megtettünk mindent, amit lehetett.

– Mi volt a gond az Internél? Utólag visszanézve tényleg nehéz lett volna sikert elérni egy olyan klubbal, amelyik épp akkor triplázott?

M. Haniff A. Latif, Twitter
– Hatalmas lehetőség volt. Azt ígérték, hogy szerződtetnek még néhány játékost, hogy fejlesszük a csapatot, de nem tették meg, így a dolgok nem működtek jól. Bár nagyon keményen és profin dolgoztunk, nem kaptuk meg a kellő támogatást, és voltak olyan sérülések is, amelyekből lassan épültek fel a labdarúgók, így még nehezebbé vált minden. Kár, mert némi támogatással több trófeát is nyerhettünk volna. De még így is pozitívan szeretnék rá visszatekinteni, hiszen kettőt így is elnyertünk, és ebből az egyik a FIFA-klubvilágbajnokság aranyérme volt.

– Brian Reade új könyvében, az An Epic Swindle-ben azt írja, hogy a 2007-es BL-döntő után Athén utcáit kellett rónia, mert nem volt szállása. Ez igaz?
Gary West, Twitter
– Igen. Nehéz helyzet volt, mert már elég késő volt, a játékosok családjai beköltöztek a szállónkba, és nem volt elég szoba.

A Rafa Benítezzel készült teljes interjú elolvasható a FourFourTwo.hu-n,IDE KATTINTVA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik