Elmaradt a csoda! A Barca búcsúztatta a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2011.05.03. 20:16
null
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Az FC Barcelona hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Real Madriddal a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A vezető találatot Pedro szerezte a második félidő elején, Marcelo pedig tíz perccel később gondoskodott arról, hogy ne vereséggel búcsúzzon a madridi csapat. A Barca 3–1-es összesítéssel jutott a május 28-i fináléba, ahol a Manchester United (szélsőséges esetben a Schalke...) lesz az ellenfele.

A mérkőzés előtt cseppet sem volt baráti hangulat a két klub között, a játékosok azonban játszani akartak, nem szópárbajozni, ami elsőre jól hangzott, nem volt azonban kizárható, hogy inkább háború lesz a pályán, mintsem látványos futballmérkőzés. Szerencsére azonban csak a mérkőzés rövidebb szakaszában szálltak el néha a labdarúgók...

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK
Cristiano Ronaldo nem lőtt kapura a mérkőzésen. Ez volt az első olyan BL-találkozó, amelyen játszott és nem próbálkozott a portugál, amióta a Real Madridhoz igazolt.
A Real Madrid 29-szer szabálytalankodott a mérkőzésen, ezekből 11-szer Lionel Messi volt az áldozat.
Tizenhetedszerre jutott európai kupafináléba a Barcelona, megdöntve ezzel pont a Real Madrid által tartott 16-os rekordot.
2007 óta – akkor Júlio Baptista volt eredményes – Marcelo az első Real Madrid futballista, aki gólt szerzett a Camp Nouban.
Ebben a szezonban csak spanyol játékos szerzett gólt a Barcában hazai pályán a Real Madrid ellen. Szám szerint hatot.

Madridi oldalon reményre adhatott okot, hogy eddig egyszer nyert a Real Madrid idegenben Bajnokok Ligája-elődöntő-mérkőzést: 2002-ben pont a Barcelonát győzte le 2–0-ra a később a döntőben a Bayer Leverkusent legyűrő csapat. A Barcelona ellenben ebben a szezonban mindössze hat tétmeccset veszített el, mind a hatszor Carles Puyol nélkül állt föl. A spanyol védő ugyebár most ott volt a kezdőcsapatban. Nem is kapott ki a Barca.

A mérkőzés eleje kiegyenlített küzdelmet, és kissé unalmas perceket hozott. Az első lövésre egészen a hetedik percig kellett várni: a sérülésből visszatérő Andrés Iniesta próbálkozásánál aztán volt jobb a meccsen... Viszonylag békésen elvoltak a pályán a játékosok. Ricardo Carvalho szabálytalansága a kilépő Lionel Messi ellen azért megért egy sárga lapot!

A 20. perc végére némileg megélénkült a játék, elsősorban a Barcelona érkezett meg az ellenfél kapuja elé. Az utolsó passzok azonban rendre pontatlanok voltak.

Spanyol sajtóhírek szerint ebben a hotelben nézte Mourinho a meccset
Spanyol sajtóhírek szerint ebben a hotelben nézte Mourinho a meccset
CASILLAS: CSAK A SZOKÁSOS MEG NEM ADOTT GÓL

„Megőriztük a tartásunkat, emelt fővel, a Real Madridhoz méltó teljesítménnyel búcsúztunk" – nyilatkozta spanyol újságíróknak a barcelonai 1–1-es döntetlen után a vendégek kapusa, Iker Casillas.

„Visszaemlékezve az első meccsre, láthatjuk, hogy egyenlő létszámban egyenlő ellenfelei vagyunk a Barcelonának, hiszen amikor tizenegyen voltunk, akkor még nulla nullára állt a meccs, most pedig idegenben egy egyet játszottunk– ha csak ezt nézzük, akkor akár döntőt is érhetett volna a teljesítményünk" – idézi Casillast a Marca.

A kapust Higuaín meg nem adott góljáról is megkérdezték. „Csak a szokásos... De most nem szabad panaszkodnunk emiatt, mert később még a szemünkre vetnék" – mondta Casillas.

Aztán végre egy helyzetet is feljegyezhetünk a 22. percben! Jobb oldali szögletet követően Sergio Busquets fejelt az ötösről, a középre tartó labdát azonban simán megfogta Iker Casillas.

A várakozásoknak megfelelően a Barcelona birtokolta többet a labdát, de ez helyzetekben alig mutatkozott meg az első félórában. Messi a 32. percben keresztbe vezette a labdát a Real-védelem előtt, majd a jobb sarok felé tekert. Casillas könnyedén védett.

Aztán egyértelműen a Barca vált veszélyesebbé: ismét Messi került lövőhelyzetbe, de a labda mellé ment. Szinte a következő támadásból a 34. percben az argentin lekészített labdáját lőtte meg David Villa a hosszú felső irányába, Casillas hatalmas bravúrral védett.

A 39. percben a Real is mutatott valamit: Xabi Alonso remek kiugratása után Cristiano Ronaldo próbálta megjátszani a középen érkező Higuaínt, Victor Valdés azonban kivetődve felszedte a labdát a támadó elől. Halkan megjegyezzük: a madridiak még nem lőttek kapura...

Az első játékrész végén egy 10-15 perces időszakban sokkal jobb volt a Barcelona, de a vezető találatot nem tudta megszerezni Guardiola együttese. A „maradék" időszak viszonylag eseménytelen volt – a Real ráadásul kapura sem lőtt az első játékrészben.

A játék képére jellemző adat, hogy Xavinak az első félidőben 86 sikeres átadása volt. A Real Madrid játékosainak összesen 106.

A szünet után a Real Madrid támadólag próbált föllépni, hiába. Iniesta az 54. percben szenzációs ütempasszal ugratta ki Pedrót, aki ziccerben Casillas mellett a kapuba gurította a labdát. 1–0

A vezető találat után a régi sláger ismét bekerült a lemezjátszókba: a Real Madrid játékosai aprították a barcásokat, akik általában szépen homorítva, szenvedve fogtak talajt – ahol aztán még pörögtek vagy hármat saját tengelyük körül. (Már alig győzzük kivárni, hogy ki kit jelent majd föl a meccs után...)

Tíz perc elteltével végre ismét focit láthattunk a pályán! Egyet hibázott a Barca, meg is bűnhődött érte. Hazai labdaeladás után Di María remek csellel került lövőhelyzetbe, a labda a kapufán csattant, de visszapattant hozzá. Másodszorra már középre passzolt az argentin, ahol a berobbanó Marcelo a jobb fölsőbe vágta a labdát. 1–1

Mindent egy lapra feltéve próbálkozott ezután a Real Madrid, de a zuhogó esőben nehezen haladt előre az eltiltott José Mourinho gárdája. Az utolsó tíz percben így ismét elkezdtek a kelleténél keményebben odalépni a Real játékosai az ellenfélnek (persze Pedro becsapódás nélküli „repülése" is említést érdemel...), de szerencsére komolyabb sérülés nem történt.

A végére még egy emocionálispillanat is maradt: Guardiola a 91. percben pályára küldte a hat héttel ezelőtt májdaganata miatt megműtött Abidalt, aki így részese lehetett a Real Madrid búcsúztatásának. A folytatásban ugyanis már nem változott az eredmény: a Barcelona jutott a döntőbe.

BARCELONA–REAL MADRID 1–1
Abidal hatalmas ünneplésben részesült (Fotók: Action Images)
Abidal hatalmas ünneplésben részesült (Fotók: Action Images)

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC BARCELONA (spanyol)–REAL MADRID (spanyol) 1–1 (0–0)
Barcelona, Camp Nou, 20.45. Vezette: De Bleeckere (belga)
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK, CSERÉK
Barcelona: Valdés – Daniel Alves, Mascherano, Piqué, Puyol (Abidal, 91.) – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro (Affelay, 93.), Messi, D. Villa (Keita, 74.). Vezetőedző: Pep Guardiola.
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Albiol, R. Carvalho, Marcelo – L. Diarra, Xabi Alonso – Di María, Kaká (Özil, 60.), C. Ronaldo – Higuaín (Adebayor, 55.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Pedro (54.), ill. Marcelo (64.)
Sárga lap: Pedro (82.), ill. Carvalho (13.), L. Diarra (58.), Alonso (69.), Marcelo (75.), Adebayor (85.)
Összesítésben: FC Barcelona–Real Madrid 3–1
STATISZTIKÁK AZ ÖT EL CLÁSICO ALAPJÁN
BarcelonaReal Madrid
9Gólok3
64Lövések44
27Kaput eltaláló lövések16
19Szögletek20
86Labdaérintések az ellenfél tizenhatosán belül49
3817Passzkísérletek1332
3434Sikeres passzok940
181Cselkísérletek112
95Sikeres cselek49
16Sárga lapok21
1Piros lapok4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik