BL: megvan a döntés, péntekre halasztották a Slovan meccsét

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 16:48
null
Mi lesz Holman Dávid csapatával? (Fotó: Dömötör Csaba)
Korábbi sajtóhírek ellenére az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egy feltétellel mégis engedélyezi, hogy a Slovan Bratislava pályára lépjen a Bajnokok Ligája-selejtezőben a feröeri KÍ Klaksvík ellen: csak olyan játékosok léphetnek pályára, akik nincsenek karanténban. A pozsonyi együttes szerda délután bejelentette a döntését, péntekre halasztották el a mérkőzést.

 

A Slovan Bratislavánál már korábban találtak koronavírusos személyeket, de ők nem utaztak el a csapattal a skandináv országba. A helyi lapok beszámolója szerint a két beteg közül az egyik egy játékos, a másik egy edző. Ők tehát nem tartottak a csapattal Feröerre, de megfertőzték az együttes fizioterapeutáját, aki koronavírusosan érkezett meg Vagar nemzetközi repülőterére. Az ottani ellenőrzés kimutatta a bajt, de amíg az eredmény kiderült, a Slovan csapata szabadon járt-kelt a feröeri fővárosban, Tórshavnban. Abban a pillanatban, amint meglett a pozitív eredmény, Feröeren azonnal a meccs elhalasztását követelték.

A helyi egészségügyi szervek azt tanácsolták a csapatnak, hogy vagy kéthetes karanténba vonulnak a szigetországban, vagy ugyanazzal a repülővel visszautaznak Pozsonyba. Emellett megtiltották, hogy pályára lépjenek a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Az ügyben azonban fordulat következett be, ugyanis az UEFA kézbe vette az ügyet, amely lehetővé tette a Slovannak, hogy pályára lépjen a feröeri bajnok ellen – egyetlen feltétellel: olyan játékosokkal kell kiállnia, akik nincsenek karanténban. Ez annyit jelent, hogy a Slovan a tartalékjátékosokból állíthat fel csapatot a KÍ Klaksvík ellen – olvasható a parameter.sk oldalon, amely az Aktuality nevű szlovák oldalra hivatkozott. A mérkőzést legkésőbb péntekig kell lejátszani. A döntés jelenleg a Slovan kezében van, hogy kiáll-e a tartalékcsapattal vagy sem.

Az Origo úgy tudja, hogy a Slovan megoldja a problémát és megpróbál 13 hadra fogható játékost összeszedni. A 30 fős keretből eredetileg 18 játékos ment Feröerre. A Slovan magyar légiósa, Holman Dávid nem tartott az első utazó csapattal.

FRISSÍTÉS (16.47): A pozsonyi csapat szerda délután a hivatalos oldalán jelentette be, hogy péntekre halasztják el a mérkőzést. A klub több órán keresztül egyeztetett az UEFA-val, s végül abban állapodtak meg, hogy két nappal csúszik a találkozó, viszont az eredetileg kijelölt helyszínen rendezik meg.

A Feröerre elutazott 18 játékos mindegyike negatív tesztet adott a megérkezés után vasárnap és hétfőn is, ez fontos szempont az UEFA-protokoll szempontjából. A Slovan közleménye szerint a mérkőzésig folyamatosan újratesztelik a játékosokat, minimalizálva a kockázatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik