Hiába a korai Higuaín-dupla, egyenlített végül a Tottenham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.13. 20:35
null
Gonzalo Higuaín: egyszerre hős és... (Fotó: AFP)
Hiába vezetett két góllal már a kilencedik percben a Juventus a Tottenham ellen, az angolok mégsem hagyták el vesztesként a pályát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, torinói felvonásán.


BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur 2–2
(Higuaín 2., 9. – 11-esből, ill. H. Kane 35., C. Eriksen 71.)


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ugyan két gólt is szerzett egy félidő alatt, ráadásul az elsőt már a második percben, és ez új Bajnokok Ligája-rekord a Juventusnál, mégis szomorkásan bandukolt le a félidőben a pályáról Gonzalo Higuaín.

Pedig csodás szériát mutatott fel, sorozatban hetedik gólját szerezte meg a hetedik, a kapu felületét érő lövéséből – de a duplázás után előbb elpuskázott egy ordító ziccert, majd a lécre bombázta második büntetőjét.

Mindebből kiderül, nem a védekezés magasiskolájával rukkolt elő a vendég Tottenham, az első gólnál egyedül hagyták egy szabadrúgás után az ötös előterében a gólszerzőt, majd két abszolúte fölösleges 11-est hoztak össze az angolok – szerencséjükre Harry Kane a második helyzetét már értékesítette.

A második félidő első részében főleg mezőnymunkát és kegyetlen belemenéseket, sunyi lökéseket, rúgásokat láthattunk, no és két Juve-helyzetet, két Hugo Lloris-védéssel a végükön, majd a végig nagy kedvvel futballozó Christian Eriksen talált szabadrúgásból Gianluigi Buffon kapujába.


A hajrá már nem hozott magas szintű futballt, kár érte.

Remek csapattá érett a Tottenham, mert felállt a korai kétgólos hátrányból – hatalmas lehetőséget szalasztott el a Juventus, de abszolúte nem lefutott még ez a párharc!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A MÁSIK KEDDI MÉRKŐZÉSEN
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) 0–4 (Gündogan 14., 53., Bernardo Silva 18., Agüero 23.)

Legfrissebb hírek

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
9 órája

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
10 órája

Aranycipő: nincs változás az első háromban, Igor Thiago ismét egyedül a negyedik

Minden más foci
22 órája

Federico Valverde mesterhármasa után karnyújtásnyira került a negyeddöntőtől a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 22:52

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Korai gól döntött: a Galatasaray, akárcsak ősszel, egy góllal legyőzte a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 20:40
Ezek is érdekelhetik