Egy argentin védő góljának köszönhetően nyert a Liverpool

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 20:50
null
Hatalmas csaták, látványos megoldások (Fotó: AFP)
A  labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjában 1. fordulójában a Liverpool egyetlen (ön)góllal nyerni tudott az Ajax otthonában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
D-CSOPORT
Ajax (holland)–Liverpool FC (angol) 0–1
(0–1)
Amszterdam, ArenA, zárt kapuk mögött. Vezette: Brych (német)
Ajax: Onana – Mazraui, Schurrs (Lassina Traoré, 84.), Li. Martínez, Tagliafico – Gravenberch, Klaassen (Ekkelenkamp, 74.), Blind (Huntelaar, 84.) – Neres (Labjad, 74.), Kudus (Promes, 9.), Tadics. Vezetőedző: Erik ten Hag
Liverpool: Adrián – Alexander-Arnold, Fabinho, J. Gomez, A. Robertson – J. Milner (R. Williams, 90+2.), Wijnaldum, C. Jones (J. Henderson, a szünetben) – Szalah (Shaqiri, 60.), Firmino (Diogo Jota, 60.), Mané (Minamino, 60.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Tagliafico (35. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

A két csapat történelméhez méltó nagy csatát vívott egymással az Ajax és a kissé tartalékos Liverpool. A három csatárral támadó hollandok két helyzetet is kihagytak az első félidőben (egy alkalommal különösen szépen védett Adrián), a fordulás után a volt evertonos Davy Klaassen lövését a spanyol helyett a kapufa hárította.

Kényszerből középhátvédet játszott a vendégeknél a középpályás Fabinho, de megbízhatóan futballozott, és egy alkalommal ollózva hárította a gólvonalon Dusan Tadics pompás emelését. A hazai védő Perr Schuurs majdnem a kapuba talált, a balján futballozó Nicolás Tagliafico ellenben a kapu jobb alsó sarkába talált – pechjére a sajátjába, Sadio Mané kacska lövése után.

Nem ment a Mané, Mohamed Szalah, Roberto Firmino hármasnak, Jürgen Klopp a hatvanadik percben mindhármukat lekapta a pályáról, ám a Diogo Jota, Xherdan Shaqiri, Minamino Takumi trió sem brillírozott (közülük előbbi futballozott legjobban).

A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott az Ajax, a 37 esztendős Klaas-Jan Huntelaar is beszállt, az utolsó tíz percben már öt támadóval hajtottak az egyenlítésért az amszterdamiak, hiába.

A holland, volt feyenoordos Georginio Wijnaldum rontott ziccert a hazai kapu előtt, majd a 90+5. percben Adrián adott még egy esélyt az Ajaxnak a gólra, de a húszéves Jurgen Ekkelenkamp is elpuskázta a maga lehetőségét: ha nem is könnyedén, de ha nem is abszolúte megérdemelten, de megszerezte a Liverpool Amszterdamban a három pontot.

MIDTJYLLAND–ATALANTA

Bajnokok Ligája-újoncként a dán Midtjylland elsősorban a tisztes helytállást jelölhette meg céljául. Az Atalanta ellenben a továbbjutásért szeretne küzdeni, és szerette volna a tavalyinál jobban elkezdeni a csoportkört – sikerült is neki.

Dániában az olasz együttes már az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést: a 26. percben Duván Zapata szerzett vezetést, majd 10 perccel később Alejandro Gómez lőtt kb. 20 méterről hatalmas gólt, megduplázva az Atalanta előnyét. Nem ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok, mivel Luis Muriel is betalált a félidő hajrájában, így 3–0-s előnyt harcolt ki a fordulásra Gian Piero Gasperini együttese.

A folytatásban az Atalanta visszavett, átadta a területet a dán csapatnak, a Midtjylland azonban nem tudott feljebb zárkózni. A 89. percben még Alekszej Mirancsuk is bevette a hazai kaput, így az olasz együttes fölényes győzelemmel (0–4) kezdte meg az új BL-idényt, és várhatja az Ajax elleni hazai mérkőzést.

A csoport másik mérkőzésén
Midtjylland (dán)–Atalanta (olasz) 0–4
G:
D. Zapata (26.), A. Gómez (36.), Muriel (42.), A. Mirancsuk (89.)

PERCRŐL PERCRE


90+6. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+5. perc Adrián kiejti Tadics beadását, Traorével megharcolva, Ekkelenkamp jobbal 19-ről, középről a léc fölé emel.

90+3. perc Quincy Promes kap sárga lapot, Wijnaldumnak rúgott oda.

90+2. perc Milner le, Rhys Williams be. Szűrő helyén védő.

Öt perc a ráadás!

90. perc Jota emel balról csodásan Wijnaldum elé, aki jobbal 14-ről kapura lő, Onana bal lábbal védeni tud, majd fogja Minamino jobbról, 12-ről, éles szögből leadott lövését is.

89. perc Milnert kell ápolni, elment ezzel is 3 perc...

85. perc Jota nyolcról egy védőbe lő, kissé balról.

Huntelaar 37 évesen és 71 naposan lép pályára, a második legidősebb ajaxos a sorozatban a 37 esztendős Danny Blind mögött. Akinek a fia helyére állt be!

84. perc Klaas-Jan Hunterlaar és Lacina Traoré be, Blind és Schuurs le. Öt támadóval az Ajax!


80. perc Trent Alexander-Arnold kap sárga lapot időhúzásért, bedobás volt.

77. perc Jota eléri Onana rossz passzát, de kilép elé a kapus, összerúgnak, felszabadítás.

74. perc Jurgen Ekkelenkamp és Zakaria Labjad be, Klaasen és Neres le. Karmester és csatár a pályán.

73. perc Wijnaldum a kapu tetejére fejeli tízről Arnold jobblábas, jobb oldali kornerét, a labda a kapufát is érintette.

70. perc Minamino jobbal, kissé balról, 21-ről kapura lő, Onana vetődve véd a jobb alsó előtt.

Eleredt az eső.

66. perc Arnold kezezett? VAR. Tadics adott volna be, de nem járt érte büntető.

Roberto Firmino a Pool színeiben 33 BL-meccsen 26 kanadai pontot szerzett e találkozó előtt (15 gól, 11 assziszt), 2017 nyara, debütálása óta 10+10 fölé csak Kylian Mbappé (13+13) jutott.

60. perc HÁRMAS CSERE! Diogo Jota be, Firmino le, Szalahot Xherdan Shaqiri váltja, Manét pedig Minamino Takumi. Csatárcsere a köbön.

2010 óta nem járt Hollandiában a Liverpool, akkor nulla nullát játszott az Utrecht csapatával. A Pool utóbbi 6 hollandiai mecccsén veretlen.

Az Ajax csak 1-szer nyert utóbbi 7 hazai BL-meccséből, 4 iksz mellett, az utóbbi 3 vereségból 2-t angolok ellen szenvedett el.

55. perc Firmino a jobb alsó mellé fejeli Robertson balos beadását, hétről, Promes 16-ról a bal alsóba lőne, de véd Adrián.

54. perc Onana rosszul jön ki Robertson kornerére, de megússza, Fabinho hétről az üres kapu mellé fejel, kellett ehhez Klaasen is.

50. perc Blind emelésére szépen jön ki Adrián Promes elé. Ütközik Fabinhóval, kiejti, ráugrik. A labdára.

48. perc Firmino ad egy kötőt Schuurnek, aki ellöki őt picit, elesik a brazil a jobb oldali kapufa előtt... TOVÁBB!

48. perc Neres passzát nem találja el rendesen a 16-oson belül Tagliafico, jő a kapus.

47. perc KAPUFÁVAL, Klaasen középről, jobbal félmagasan a bal oldali kapufára lő. Volt evertonos bosszanthatta volna a volt városi riválist.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Jordan Henderson be, Curtis le. Nem ment ma a fiatalnak.

E PÁRHARC LEGJOBB GÓLLÖVŐI
Johan Cruyff 3
Klaas Nuninga 2
Roger Hunt 2
Cees de Wolf 1
Henk Groot 1
Tagliafico 1


Nicolás Tagliafico előtt 2010-ben vétett öngólt ajaxos játékos, a később Angliába igazoló Vurnon Anita révén.

45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+2. perc Neres jobb oldali beadását kifejeli az ötösről Arnold.

45. perc ÖNGÓLHELYZET, Mané bal oldali beadását bevetődve milliméterekkel menti hat méterről a jobb alsó mellé Schuurs.

A Liverpool elbukta előző 2 BL-meccsét, sorozatban hármat utoljára 2014-ben veszítetett, Brendan Rodgers alatt.

44. perc MICSODA MENTÉS! Tadics az ötös bal sarka elől ballal a kapuba emelne gyönyörűen Adrián fölött, de ment ollózva Fabinho, elképesztő mozdulattal!

43. perc Onana nagyon szépen vetődik ki Mané elé Wijnaldum indítására.

40. perc Mané passzát Szalah jobbal Mazrauiba vágja kissé jobbról, 12 méterről. Firmino jobbról középre fejeli a labdát, takarít Martínez.

Tagliafico profi karrrierje során csak 2 öngólt szerzett.

38. perc James Milner kap sárga lapot Neres fellökéséért.

35. PERC VEZET A LIVERPOOL, NICOLÁS TAGLIAFICO ballal a jobb alsóba menti Szalah elől Mané az ötös jobb sarka elől érkező, igen kacska lövését. 0–1!

33. perc ADRIÁN! Neres jobb oldali beadását Promes jobbal az ötös jobb sarkáról kapura rúgja, jobb lábbal védeni tud azonban a spanyol.

30. perc Jones futtatja a balon Robertsont, a beadás Onanáé. Tadics távoli emelése a kapusé. Pedig a szerb 13 kanadai pontot termelt 18 BL-fellépésén, 2019 nyara óta.

27. perc Egyre többet támad a Pool, de igen pontatlanul. Jones könyököse pontos, pontosan orron csapja Blindet, aki a fogait is hosszasan vizsgálja.

Az Ajax csak egyszer nyert utóbbi hat, angolokkal vívott meccséből, egy nullára megverte a Tottenhamet 2019-ben.

24. perc Milner sokadik rossz passza ma.

21. perc Promes passza után Wijnaldum lába között jobbal nem sokkal lő a jobb alsó mellé 18-ról Gravenberch.

1966-ban öt egyre kikapott a Pool az Ajaxtól, de azóta 13 meccsen át veretlen holland csapatok ellen.

19. perc Tadics passzát Tagliafico megjáratja az alapvonalon, beadását közelről a kapushoz sodorja Tadics.

16. perc Tadics beadását a kapushoz fejeli hétről Martínez.

15. perc Adrián a frászt hozza övéire, Tadicsba lő egy hazaadást, a labda a bal alsó mellé pattan.

10. perc Tadicsot szereli az ötösön Milner, majd Mené villan meg, őt meg szereli a 16-oson Martínez.

9. perc Quincy Promes áll be a helyére.

5. perc Kudus lesérült, csere lesz? Hosszas ápolás, lesántikál. Promes már melegít is.

2. perc Adrián és Gomez nem érti meg egymást, de belefért.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak piros-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek fekete-rózsaszín mezben és fekete nadrágban.

A stadion előtt a holland drukkerek hatalmas petárdakoncertet adnak a meccs tiszteletére.

A főtáblára selejtező nélkül, „alanyi jogon” felkerülő két csapat először játszik egymással a BL csoportkörében. Az Ajax bajnokikkal melegített az újabb nagy megméretésre, öt ellenfeléből négy, a Sparta (Rotterdamban), a Waalwijk, a Vitesse és a Heerenveen (Amszterdamban) fejet hajtott előtte, a Groningentől viszont egygólos vereséggel távozott. Az angol bajnok Liverpool nyolc tétmeccsen van túl az új idényben, a Szuperkupáért rendezett találkozón, valamint a Ligakupában tizenegyesekkel alulmaradt az Arsenallal szemben, másik kupamérkőzésén hengerelt a Lincoln ellen, bajnoki mérlege pedig 3–1–1, az Aston Villánál nagyon kikapott.

Egy kis örökmérleg: 2 találkozó, 1 ajaxos sikerrel és egy iksszel, 7, ill. 3 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
Az Ajaxtól a Liverpoolhoz:

2018, Ki-Jana Hoever, 100 000 euró
2010, Luis Suárez, 26 000 000
2007, Ryan Babel, 17 250 000
2006, Jordy Brouwer
1984, Jan Mölby, 670 000
A Liverpooltól az Ajaxhoz:
2002, Jari Litmanen, i.

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Jurrien Timber és Antony sérült, a vendégektől Thiago Alcántara, N. Keita, Alex Oxlade-Chamberlain, Alisson és Virgil van Dijk maródi.

A brazilnak nem ismeretlen a feladatkör, igaz, azt is mérlegelni kell, hogy a középpálya nem gyengül-e az átvezénylésével. Kísérletezésre persze nincs túlságosan sok idő, a következő 18 napban ugyanis hat tétmérkőzést vív a Liverpool, köztük a Manchester City elleni rangadót, illetve háromszor a Bajnokok Ligájában is pályára lép.

Dejan Lovren nyári eladása miatt nincs kifejezetten sok lehetőség a védő pótlására, a még tapasztalatlan fiatalokat leszámítva csak két belső védő van a keretben. A sérülékeny Joël Matip tavaly október óta szombaton játszott először 90 percet bajnokin, Joe Gomez pedig kritikusai szerint hullámzó teljesítményt nyújt, emellett ugyan négy éve csapattársak, de még sohasem kezdtek egyszerre bajnokin. Az sem zárható ki, hogy Klopp úgy dönt, az alapvetően középpályás Fabinhót vonja vissza Matip vagy Gomez mellé.

Ez is arra utal, hogy pótolhatatlannak tűnik, hiszen míg más alapemberek többször pihenőt kaptak a bajnokságban vagy a BL-ben, ő soha. Kiesése tehát súlyos csapás.

A „vörösöknek” Van Dijk 2018 januári szerződtetése óta – egy kivétellel – egyszer sem kellett fontos mérkőzésen vagy hosszabb ideig nélkülözniük a hollandot. Jürgen Klopp bizalma pedig beszédes, ha csak a két legfontosabb sorozat (bajnokság, Bajnokok Ligája) adatait nézzük. A bemutatkozásától kezdve a mostani, sérülést megelőző mérkőzésig 95 bajnokit játszott a Liverpool, ezek közül 93-on végig pályán volt, egyszer lecserélték, egyszer a kispadon ült. A Bajnokok Ligájában ezalatt 28 meccse volt a csapatnak, ezek közül 26-ot végigjátszott, egyszer eltiltás, egyszer edzői döntés miatt nem játszott.

Egy egész védelem megerősödése vagy gyengülése nem feltétlenül egyetlen játékoshoz köthető, mégis mintha Van Dijk érkezése magasabb szintre emelte volna a csapat hátsó sorát. Nagy kérdés tehát, a kiesése milyen hatással lesz rá. Ezen az sem változtat, hogy a Pool védelme eddig nem teljesít jól az idényben, az Aston Villa ellen például 7–2-es pofonba szaladt bele.

A Liverpoolt erősítő Virgil van Dijk súlyos sérülést szenvedett Jordan Pickford kapus csúnya
belépőjénél az Everton elleni (2–2) rangadón. Az is biztos, hogy a középhátvéd térdét műteni kell. Ugyan visszatérésének időpontjáról nincs hír, a borúlátóbb előrejelzések szerint ebben az idényben már nem lép pályára.

De így is a szerdai játéknap egyik legjobban várt csatája lesz az amszterdami, hiszen mindkét együttes a látványos támadójáték híve. A találkozó előtt a Poolt irányító Jürgen Klopp elmondta az egyesület hivatalos honlapján, európai kupameccs-hangulata van, de csak hétfőn kezdte el stábjával elemezni az ellenfelet. Az esélyes persze így is az angol gárda, amely eddig tizennégyszer játszott holland csapat ellen, s csak egyszer maradt alul éppen az Ajax pályaválasztásával, még 966-ban.

A várt párosítás ugyan nem jött össze 2019. június 1-jén, most megvalósul – teljesen más körülmények között. A felek a csoportkör nyitó fordulójában mérkőznek meg, a mostanra már egyiküket sem lengi körül az a varázs, mint másfél éve: az Ajax keretét lerabolták, míg a Liverpool teljesítménye a koronavírus-járvány tombolása óta visszaesett.

A 2018–2019-es BL-idény elődöntője előtt kis túlzással mindenki azért szorított, hogy az Ajax ott legyen a madridi döntőben. Emlékezhetünk, az amszterdamiak közel álltak a bravúrhoz, hogy a selejtezősorozat második köréből indulva a fináléig meneteljenek, ám a Tottenham – Lucas Moura drámai, 96. percben szerzett góljával – szertefoszlatta ennek lehetőségét, így angol házi döntőt rendeztek a londoniak és a Liverpool részvételével.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ AJAX–LIVERPOOL BL-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik