BL: C. Ronaldo nélkül nem megy a Juvénak

B. D. K.B. D. K.
2020.10.30. 14:37
null
CR sem hiszi el, hogy kihagyhatja a Ferencváros elleni BL-mérkőzést (Fotó: AFP)
Mint ismert, Cristiano Ronaldo elkapta a koronavírust, és mivel folyamatosan pozitív teszteket ad, Andrea Pirlónak nélkülöznie kell a Juventus sztárját.

 

A 35 éves portugál klasszis kiesése óta négy meccset játszott a Juventus, s ezek közül csak egyet nyert meg, a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést. A támadósor kritikája, hogy ezeken a találkozókon 1-es a gólátlaga a csapatnak, és az FC Barcelona ellen – szabályos körülmények között – a kaput sem találták el a Juve játékosai.

Card

C. Ronaldo 2018-ban szerződött a Juventushoz, melyben eddig 18 mérkőzést hagyott ki. Ezeket a meccseket a torinói együttes csupán 55 százalékban nyerte meg: 18-ból csak 10-et.

Ahhoz, hogy Cristiano Ronaldo a jövő héten játszhasson a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligájában, 24 órával a meccs előtt negatív tesztet kell adnia.

Andrea Pirlo láthatóan nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy legértékesebb játékosát pótolnia kell. A Football Italia szerint Andrea Agnelli 2010-es érkezése óta nem kezdett ilyen rosszul a Juventus. A csapat első hat meccséből csupán kettőt nyert meg, három döntetlen mellett egy vereséget is begyűjtött.

Card

G-CSOPORT
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Álvaro Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 7–1 +6 6
2. Juventus 2 1 1 2–2 0 3
3. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2 1
4. FERENCVÁROS 2 1 1 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
9 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
9 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55
Ezek is érdekelhetik