Pool: 100 százalék! Atleti: továbbjutás! Milan: 4. hely

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 20:49
null
Ibrahimovicnak (balra) nem ment a játék, a Milan búcsúzott az európai porondtól (Fotó: AFP)
Bár volt kedd este olyan pillanat, amikor a Milan továbbjutónak, az Atlético Madrid pedig utolsónak látszott a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának B-csoportjában, a végén a Portóban 3–1-es sikert elérő spanyolok örülhettek. A Liverpool csoportelsősége már hetek óta nem forgott veszélyben, az Atleti mögött a Porto zárt a harmadik helyen és vívta ki az Európa-ligában való folytatás lehetőségét, míg a Milan elbúcsúzott Európától erre az évadra. 

 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
B-CSOPORT
6. FORDULÓ

MILAN (olasz)–LIVERPOOL (angol)1–2 (1–1)
Milánó,
Giuseppe Meazza Stadion (San Siro), 75 000 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MILAN: Maignan – Kalulu (Florenzi, 65.), Romagnoli, Tomori, Theo Hernández – Tonali (Saelemaekers, 59.), Kessié – Junior Messias, Brahim Díaz (Bennaszer, 59.), Krunic (Bakayoko, 83.) – Ibrahimovic. Vezetőedző: Stefano Pioli
LIVERPOOL: Alisson – N. Williams (Bradley, 90+3.), Konaté, Phillips, Cimikasz – Oxlade-Chamberlain, Morton, Minamino (Woltman, 90+3.) – Szalah (N. Keita, 64.), Origi (Fabinho, 80.), Mané (J. Gomez, 64.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Tomori (29.), ill. Szalah (36.), Origi (55.)

A csoport másik mérkőzésén
Porto (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) 1–3
(Sergio Oliveira 90+6. – 11-esből, ill. Griezmann 56., Á. Correa 90., De Paul 90+2.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A több meghatározó játékosát is nélkülöző Milan abban a reményben léphetett pályára a Liverpool ellen, hogy egy győzelem és mondjuk egy portói döntetlen esetén továbbjut a B-csoportból, annak ellenére, hogy a sorozatot három vereséggel kezdte az ősszel. A Liverpool pedig azzal a céllal kezdhette meg a meccset, hogy a hatodik csoportmeccsét is megnyerje, és első angol klubként hibátlan teljesítménnyel jusson tovább a csoportkörbe. Más kérdés, hogy a már biztosan továbbjutó angolok német menedzsere, Jürgen Klopp több kulcsemberét is csak a kispadra ültette, miközben először játszott a BL-ben – rögtön kezdőként – a 19 éves Tyler Morton, és a 20 éves Neco Williams is kezdett.

Az első félidő nem hozott sok helyzetet, hozott viszont egy-egy gólt. Előbb a Milan egyetlen első félidei szögleténél az angol válogatott Fikayo Tomori használta ki (ő a Milan első angol gólszerzője a BL-ben), hogy Alisson elé ütötte labdát, majd nem sokkal később, a másik kapu előtt a Mike Maignanról kijövő labdát lőtte közelről a kapuba Mohamed Szalah. Az egyiptomi ezzel, Cristiano Ronaldo csúcsát beállítva sorozatban a hetedik idegenbeli BL-meccsén szerzett gólt.

A második félidő elején a Milan egy 11-est reklamálhatott, amikor Franck Kessiét ellökte a tizenhatoson belül Konsztantinosz Cimikasz, de a játékvezető és a VAR úgy ítélhette meg, hogy vállal történt a lökés. Nem sokkal később pedig Tomori tizenhatos előtti labdaeladása után Divock Origi megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Milan a folytatásban fokozatosan veszítette el a hitét. Jürgen Klopp a hajrában sorra vette le a támadóit a pályáról, Szalah, Mané és Origi is lement, védekező középpályások, illetve védő álltak be. A vendégek pedig magabiztosan tartották előnyüket. Egy nagy helyzete volt a Milannak, de Kessié lövésénél Alisson védett.

A két csapat közül tehát a Liverpool érte el a célját, a 2–1-es győzelmével első angol csapatként hibátlan mérleggel jutott tovább a BL első csoportköréből. Az Atlético is nyert Portóban, ezzel továbbjutott, a Milan viszont még a tavaszi El-folytatásról is lemaradt, hiszen csak a 4. helyen végzett.

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN: PORTO-ATLÉTICO

Ez volt a Porto és az Atlético Madrid nyolcadik találkozása a Bajnokok Ligájában, és a két csapat BL-története eddig egészen különlegesen alakult. Eddigi párharcaik során mindig az a végkimenetel ismétlődött meg a második meccsen, ami az elsőé is volt. 2009-ben döntetlent játszottak Portugáliában, megismételték Spanyolországban. A következő kiírásban a Porto nyert hazai pályán, két és fél hónappal később nyerni tudott Madridban is. 2013-ban ismét összesodorta a két klubot az élet, ezúttal az Atlético kezdett idegenbeli sikerrel, győzött aztán hazai pályán is. A történelem tanúsága szerint ezúttal döntetlennek kellett volna következnie – a két csapat gól nélküli meccset játszott egymással szeptemberben a Wanda Metropolitanóban...

A csoport utolsó helyén álló, így lépéskényszerben lévő Atlético kezdett jobban, az első valamirevaló lehetőség a pár perccel később kényszerűségből lecserélt Luis Suárez előtt adódott. A rutinos uruguayi a 13. percben vált ki, de hiánya csak később éreztette magát. A 22. percben még Marcos Llorentének adódott két nagy lehetősége, de Diogo Costa mindkét alkalommal hárítani tudott. A folytatás már a Portóé volt – gól nélkül.

A második félidő elején újabb Oblak-bravúrokra volt szükség, hogy a madridiak ne kerüljenek hátrányba. Az 56. percben fordult a kocka: az Atlético az első helyzetét gólra váltotta, Thomas Lemar sarokrúgása után középen Geoffrey Kondogbia csúsztatta meg a labdát, a hosszúnál érkezőAntoine Griezmannpedig közelről a kapuba lőtt. Mintha megzavarodott volna a portugál csapat, kicsivel később Pepének kellett a gólvonalról tisztáznia, majd Koke sarkazott néhány méterről a jobb alsó mellé. De átvészelte ezt az időszakot, a 66. percben pedig óriási esélyt kapott, hogy visszajöjjön a továbbjutásért folyó meccsbe: a fejét elvesztő Yannick Carrascót kiállította a játékvezető. Vagy három percig tartott, hogy a kedélyek csillapodjanak, és újrainduljon a játék, hogy aztán néhány másodperccel később ismét egymásnak ugorjanak a felek, s ezúttal a kispadokon ülő játékosok és a stábtagok sem maradtak ki a tumultusból. Clément Turpin játékvezető két perccel később kiszórta Wendellt is. A 90. percbenÁngel Correagólja eldöntötte a meccs végkimenetelét, a hosszabbításbanRodrigo de Paul is betalált (0–3), így Sergio Oliveira hiába szépített még (1–3).

A Porto a legutóbbi négy kiírásban egyaránt eljutott az egyenes kieséses szakaszig. A sorozat ezúttal megszakadt. Ahogy a párharcra jellemző „tandem eredményeké” is. A B-csoportból a Liverpool mellett az Atlético lesz ott a tizenhat között. K. T. I.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Liverpool66

17–6+1118
2. Atlético Madrid62137–8–17
3. Porto61234–11–75
4. Milan61146–9–34

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MECCSNEK! A Liverpool hibátlan teljesítménnyel az 1., az Atleti a 2., a Porto a 3, a Milan pedig csak a 4. helyen zár a csoportban.

Közben már hárommal vezet az Atlético!

90+3. perc. Minamino helyett Woltman, Williams helyére Bradley álllt be, két 18 éves játékosról van szó.

90+1. perc. OXLADE-CHAMBERLAIN ÓRIÁSI HELYZETE. Keita ugratta ki Oxlade-Chamberlaint, aki tíz méterről nem találta el a kaput.

85. perc. EZ HELYZET!Kessié kerül lövőhelyzetbe a jobb oldalon, 13 méterre a kaputól de a kimozduló Alisson védett.

84. perc. Kessié jobb oldali beadását Ibra háttal a kapunak próbálta kapura húzni, de nem találta el jól a labdát.

83. perc. Bakayoko állt be Krunic helyett.

82. perc. Ibrahimovic lőtte bele a labdát a sorfalba egy 27 méteres szabadrúgásból.

80. perc. Origi helyett Fabinho állt be.

77. perc. HOSSZÚ IDŐ UTÁN HAZAI TÁMADÁS! Theo Hernández bal oldali, lövés szerű beadása Alisson kezében köt ki.

69. perc. ORIGI ZICERBEN! Jobb oldali beadásra érkezett a belga csatár, 12 méterről senkitől sem zavartatva a kapu mellé fejelt.

65. perc. Origi 16-oson kívüli lövése ment mellé.

Szalah a góljával egyébként beállította Cristiano Ronaldo csúcsát: sorozatban hét idegenbeli BL-meccsen szerzett gólt.

64. perc. Lemegy Szalah, Naby Keita jött be a helyére, Gomez pedig Manét váltja. A Milanban Kalulut Florenzi váltotta.

61. perc. KRUNIC! Egy legurított labdából, középről, jobbal tekert a kapu fölé.

59. perc. Hazai cserék. Bennaszer váltotta Díazt, Saelemaekers Tonali helyett jött be.

Közben Griezmann góljával vezet az Atlético Portóban – ha minden így marad, akkor a Milan még az el-ben sem folytathatja, a madridiak viszont továbbjutnak.

55. perc. FORDÍT A LIVERPOOL! Tomori adta el a labdát a saját tizenhatosa előtt, Mané balról leadott lövését Maignan hatalmas bravúrral, egy kézzel még kiütötte, de Origi tíz méterről a kapuba fejelte a kipattanót. 1–2

53. perc. SZALAH! Tonalitól került vissza a labda a Liverpoolhoz, Szalah tíz méterről lőtt, Maignan védett.

50. perc. EZ NEM 11-ES? Cimikasz ellökte Kessiét, a Pool védője azt mutatja, vállal lökött, de mintha a Milan-játékos karját is megfogta volna. De mit mond a VAR? Azt, hogy nincs büntető...

48. perc. Minamino indult meg balról befelé, közel 20 méterről, jobbal lőtt, de nem találta el a kaput.

ELKEZDŐDÖTT A 2. FÉLIDŐ. Csere nincs egyik oldalon sem.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! Mivel a szünetben a másik meccs is döntetlenre áll (0–0), jelen állás szerint a Liverpool mellett a Porto jut tovább, a Milan pedig az El-ben folytathatja, ha minden így marad...

45+2. perc. Origi távoli lövési kísérlete nem találta el a kaput.

36. perc. SZALAH EGYENLÍTETT! Oxlade-Chamberlain 16 méterről lőtt jobbról, a labda kipattant a kapusról, a kipattanóból Szalah lőtt közelről a kapuba. 1–1

34. perc. Oxlade-Chamberlain 17 méteres lövése Tomoriról pattant szögletre, de ebből a szögletből nem alakult ki helyzet.

32. perc. VENDÉGHELYZET! Origi hat mterről, balról lőtt, Maignan védett.

29. perc. VEZET A MILAN! Jobb oldali hazai szöglet után, amelyet Messias végzett el, Alisson Tomori elé ütötte a labdát, aki három méterről a kapuba lőtt, ez volt az első európai kupagólja a Chelsea-től megszerzett, kétszeres angol válogatott védőnek. 1–0

28. perc. Ibrahimovic cselezget a tizenhatoson belül, a jobb oldalon, de nem tudja ellőni a labdát a blokkoló védő, Konaté mellett, szöglet következhet.

25. perc. Egy kapu elé ívelt labdánál a felugró Maignan megelőzi Phillipset, de a kapus felugrás térddel eltalálta Krunicot, de a bosnyák folytatni tudta a játékot.

19. perc. Jobb oldali beadás Origi felé, de a Milan védője, Tomori megelőzi a belgát, és róla pattant szögletre a labda. A szöglet veszélytelen, mert Konaté nem tudta a kapura irányítani a labdát.

A hazai szurkolók látványos élőképpel hangoltak a meccsre. „Mindig veled leszünk!" – szólt az üzenet.

 

12. perc. Cimikasz ütközött Romagnolival, a Milan csapatkapitányát ápolni kellett, Pioli pedig az eset után összeszólalkozott a vendégek szakvezetőjével, Jürgen Kloppal.

Összeszólalkozott Pioli (balra) és Klopp (Fotó: AFP)
Összeszólalkozott Pioli (balra) és Klopp (Fotó: AFP)

 

7. perc. Williams szabálytalankodott Kruniccsal szemben közel 30 méterre a kaputól, a felívelt szabadrúgásból Messias fejelt, Alisson védett.

4. perc. AZ ELSŐ LÖVÉS. 23 méterről szúrta rá a labdát a kapura Szalah passzából Williams, de Maignan számára nem okozott gondot a hárítás.

A LIVERPOOL KEZDTE A MECCSET! Sárgában a Liverpool, piros-feketében a Milan.


A Milanból Calabria Castillejo, Kjaer, Rafael Leao, Pellegri és Rebic hiányzik sérülés miatt. A Liverpoolból James Milner sérült, Firmino pedig eltiltott. Viszont az angoloknál több kulcsember is pihenőt kapott,legalábbis nem került be a kezdőcsapatba – például Alexander-Arnold, Robertson és Diogo Jota –, míg a 19 éves, saját nevelésű Tyler Morton először játszhat a BL, rögtön kezdőként.

 


 

A Liverpool kapusa, Alisson a bemelegítésnél (Fotó: AFP)
A Liverpool kapusa, Alisson a bemelegítésnél (Fotó: AFP)

 

ELŐZMÉNYEK – A TOVÁBBJUTÁSRÓL

A legutóbbi öt tétmeccsét megnyerő Liverpool eddig a BL csoportkörében is ötből öt mérkőzésen győzött, így tükörsimán lett első az utolsó fordulótól függetlenül, de a második, harmadik, negyedik helyről csak az utolsó játéknap dönt. Íme, a variációk:

Az ötpontos Porto otthon fogadja az Atléticót, s amennyiben nyer, mindenképp ott lesz a legjobb 16 között, de egy döntetlennel is továbbjuthat, ha a sorozatot három vereséggel kezdő, viszont a legutóbbi két meccsén négy pontot szerző Milan nem győzi le hazai pályán a Liverpoolt.

Az Atlético fordítottja a Milannak, az első két meccsén négy pontot gyűjtött, majd háromszor kikapott. A spanyol bajnok akkor mehet tovább, ha nyerni tud Portóban, a milánóiak pedig nem aratnak sikert a Liverpool felett. A Milan akkor lesz ott biztosan a nyolcaddöntőben, ha nyer, a csoport másik mérkőzésén pedig döntetlen születik.

Miután a Milannak jobb a gólkülönbsége, mint az Atléticónak (egymást ugyebár egyformán eggyel verték meg), az olasz csapatnak egy Liverpool elleni győzelem esetén az is jó lehet, ha nyernek idegenben a spanyolok, de csak akkora különbséggel, amekkorával ők győznek.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA A 6. FORDULÓ ELŐTT
1. Liverpool5515–5+1015
2. Porto51223–8–55
3. Milan51135–7–24
4. Atlético Madrid51134–7–34

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik