„Vége az Arsenal álmának” – írja az „ágyúsok” kiesése után a The Sun. „A várakozás folytatódik” – folytatja a bulvárlap, arra célozva, hogy Mikel Arteta irányítása alatt a legutóbbi öt évben mindössze egy Community Shield-győzelmet tudtak felmutatni a piros-fehérek. Az újság kiemeli: bár Declan Rice a meccs előtt kijelentette, hogy „tökösségre” lesz szüksége csapatának a PSG elleni fordításhoz, sokkal inkább egy jó center hiányzott ahhoz, hogy a londoni csapat története során másodszor döntőt játszhasson a Bajnokok Ligájában. „Párizs lehet, hogy a szerelem városa, de nem az Arsenalnak” – utal a cikk szerzője, Charlie Wyett az angol csapatnak a francia fővárosban 2006-ban az FC Barcelona ellen 2–1-re elvesztett BL-döntőjére.
Hasonló húrokat penget az Arsenallal kapcsolatban a Mirror is, amely a mérkőzés első tizenöt percével kapcsolatban kijelenti: „a londoniak egyből a tárgyra tértek, de nem tudták befejezni a mondandójukat”. A bulvárlap szerint Fabián Ruiz gólja – amely előtt Thomas Partey és Gabriel Martinelli is hibázott – szinte a semmiből jött, de a PSG számára a legjobbkor, az ebben a BL-idényben szenzációsan teljesítő Gianluigi Donnarumma neve méltatlanul kevésszer kerül elő, amikor a világ legjobb kapusairól beszélnek.
„A PSG megragadta az esélyt, az Arsenal nem” – ezek már Oliver Holtnak, a Daily Mail újságírójának a szavai, aki szerint a londoniakból még mindig hiányzik valami, ami elválasztja a sikert a kudarctól. Ez a valami pedig egy könyörtelen gólvágó, és az Arsenalnak nincs ilyenje – jegyzi meg Holt.
„Az Arsenal egész kiábrándító szezonja egy irányba, a végső nagy bukás irányába mutatott” – írja a The Independent. A lap kiemeli: a londoni csapat korai rohamainak megállításában kulcsszerepe volt Donnarummának, aki teljesítményével csattanós választ adott az őt kritizálóknak, és védéseivel feltüzelte a Parc des Princes közönségét, csakúgy, mint csapattársait. Az Arsenal csatárproblémája itt is előkerül: „Erős volt a kontraszt az arsenalosok vergődése és a PSG villámsebes támadójátéka között” – fogalmaz a cikket jegyző Miguel Delaney.
BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel