„Tesó, ne, már megint...” – kapta mesternégyese után az aláírást a labdára Kane

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.18. 14:35
Harry Kane-nel saját csapattársa trollkodott az angol támadó mesternégyese után (Fotó: Harry Kane/X)
Bár csak nyáron érkezett a német rekordbajnok Bayern Münchenhez a Crystal Palace-tól szerződtetett Michael Olise, láthatóan hamar megunta, hogy szinte hétről hétre aláírásokat kell osztogatnia Harry Kane-nek.

A futballistáknál jellemző, hogy egy-egy mesterhármas vagy mesternégyes után a meccslabdát elteszik és aláíratják csapattársaikkal, emléket hagyva az utókornak.

Így tett Harry Kane is, aki a megújult Bajnokok Ligája-főtábla első körében négyszer volt eredményes a Dinamo Zagreb ellen 9–2-re megnyert találkozón.

Az angol gólvágó a mérkőzés után is beszélt róla, hogy folyamatosan aláíratja a labdákat a meccsek után.

„Talán már kivannak tőle, de alá kell írniuk. A fiam, Louis imád futballozni. Még csak hároméves, de hazaviszem a labdát és az ágya mellé teszem, így reggel, mikor felébred és meglátja, boldog lesz.”

Nos, kiszúrták, hogy Kane valamelyik csapattársa azt írta a labdára, hogy „Bro, not again”, azaz szabad fordításban: „Tesó, ne, már megint...”, s rá is kérdeztek Kane-nél, hogy ki volt az, a csatár pedig elárulta, hogy Michael Olise vicceskedett ezzel, ami azért is különösen érdekes, mert a szélső idén nyáron érkezett Münchenbe, s a hétvégi, Kiel elleni mérkőzés után neki még csak másodszor kellett aláírnia Kane labdáját.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
2026.11.06. 19:32

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 09:52

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31