Kiderült, kik közvetítik a Bajnokok Ligája-meccseket az RTL-en

R. P.R. P.
2024.04.23. 16:43
Fotó: uefa.com
A következő évadtól az RTL+ közvetíti a labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzéseit. A csatorna bejelentette, kik alkotják a közvetítői csapatot.

 

Az RTL+ felületén új nevek és ismerős arcok is feltűnnek a közvetítések során. A műsorvezetők Matthesz Flóra és Haraszti Ádám lesznek. Az RTL+ focipalettáján továbbra is szerepelni fog az UEFA Európa-liga- és a Konferencialiga-meccsek közvetítése is, ahol Nagy Viktor várja a szurkolókat.

„Közel húsz éve dolgozom sportriporterként, pályafutásomat még a TeleSport szerkesztőségében kezdtem – mondta Haraszti Ádám. – 2009 óta kommentálok rendszeresen futballmérkőzéseket, az első helyszínről közvetített találkozóm épp a Debrecen Liverpool elleni Bajnokok Ligája-meccse volt, de a munkám már korábban összefonódott a sorozattal: a 2007-es, athéni finálé során is a helyszínről jelentkezhettem be, pályaszéli riporterként. A 2010-es madridi és a 2013-as londoni döntőket a Digi Sport kommentátoraként közvetítettem, egy ideje pedig már a Sport Tv riportereként hallhatnak a szurkolók.”

„Sosem közvetítettem még UEFA Bajnokok Ligáját: egy gyönyörű álom válik majd valóra” – árulta el Nagy Viktor.

A teljes közleményt ide kattintva olvashatja el.

Nagy Viktor, Matthesz Flóra és Haraszti Ádám (Fotó: rtl.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Két idegenbeli BL-meccsre nem mehetnek be a Lens szurkolói – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 20:07

Dupla Tízes: „Ez a PSG jobb, mint a triplázó Real Madrid” – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 17:53

Harry Kane ismét betalált egyik kedvenc célpontja, az Arsenal ellen – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 09:59

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Harry Kane: Összességében igazságos eredmény a döntetlen

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 07:44

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 06:30

Nézze meg a Bayern München–Arsenal BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 23:24