Szavazás: ki legyen az Év játékosa? Szavazzon Ön is!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 16:18
null
Szavazzon, ki legyen az Év játékosa! (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) idén is megválasztja a 2022–2023-as idény legjobb játékosát, valamint edzőjét. A Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga 2022–2023-as idényében csoportkörbe jutó csapatok edzői, valamint a kontinens szövetségi kapitányai mellett az Európai Sportmédia (ESM) tagjai – köztük a Nemzeti Sport – is részt vesznek a szavazásban. Lapunk főszerkesztője, Szöllősi György idén is úgy döntött, kikéri az olvasók véleményét.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) augusztus 31-én, Monacóban, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásával együtt adja át az év labdarúgójának, valamint az év edzőjének járó díjakat.

Magyarországról újságíróként a Nemzeti Sport főszerkesztőjét kérték fel a szavazáson való részvételre. Szöllősi György idén is úgy döntött, kikéri az olvasók véleményét, amit javaslatként vesz figyelembe. Azt, hogy kire adta le a voksát, a szavazás után – az elmúlt évekhez hasonlóan – nyilvánosságra hozzuk.

A rendszer a tavalyi idény gyakorlatát követi. A voksolás során a játékosok 2022. szeptember 1. és 2023. július 21. közötti teljesítményét kell értékelni, minden versenysorozatot figyelembe véve (beleértve adott esetben a FIFA világbajnokságot is).

A szavazáson a zsűri tagjai a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga 2022–2023-es idényében csoportkörbe jutó csapatok vezetőedzői/menedzserei, Oroszországot leszámítva az UEFA férfi válogatottjainak 54 szövetségi kapitánya – köztük természetesen a magyar nemzeti csapatot irányító Marco Rossi –, valamint 54 sportújságíró, minden UEFA-tagot képviselve (kivéve Oroszországot). Mivel a Ferencváros az idényben az Európa-ligában szerepelt, a csapat edzője, Sztanyiszlav Csercseszov is leadhatja a voksát.

A szövetség szerint a szavazóknak a következő szempontokat figyelembe kell venniük a kategóriákban: döntések a mérkőzések során, taktikai érettség, hatékonyság, kreativitás és inspiráció, képzettségi szint, valamint pozitív hozzáállás és fair play. A szavazólapon egyaránt három jelöltet lehet megjelölni mindegyik kategóriában – az első helyen leadott név mellé öt, a második mellé három, a harmadik mellé egy pont kerül.

Az augusztus 31-i díjátadó előtt, várhatóan 15. és 17. között az UEFA közzéteszi a három legtöbb szavazatot kapó játékos és edző listáját.

Idén a női futball legjobbjaira is szavaz már magyar szakember, Dénes András, lapunk volt szerkesztője a női labdarúgás szakértője.

Olvasóinkat arra kérjük, hogy kommentben írják meg, ki a három legjobb játékos és edző.

VÉLEMÉNYÉT A HOZZÁSZÓLÁSOKNÁL KÖZÖLHETI, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik