BL: Hvicsa Kvarachelia lehet a nápolyiak vezére a németek ellen

2023.03.15. 10:00
null
Kvarachelia a nyolc közé vezetheti a Napolit (Fotó: Getty Images)
A Napoli kétgólos előnyből várhatja az Eintracht Frankfurt elleni visszavágót, Németországban nagy felháborodást váltott ki, hogy a csapatot nem kísérhetik el szurkolói a visszavágóra.

Minden jel arra utal, hogy a Napoli története során először bejut a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Az olasz együttes a nyolcaddöntő első mérkőzésén 2–0-ra nyert az Eintracht Frankfurt otthonában úgy, hogy Hvicsa Kvarachelia még egy tizenegyest is elhibázott. S ha már a grúz szélső: parádés idényt fut, a hétvégén szenzációs gólt szerzett az Atalanta elleni bajnokin (2–0), szerdán is a Napoli vezére lehet. A 19-szeres válogatott játékos ebben az évadban minden sorozatot figyelembe véve huszonnyolc tétmérkőzésen tizenhárom gólt szerzett és tizenöt ­gólpasszt adott, első nápolyi idényében sokat tett azért, hogy az együttes jelenleg 18 ponttal vezesse a bajnokságot, és már-már ott érezheti magát a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között.

Az biztos, hogy német szurkolók nem lesznek a visszavágón, ugyanis a helyi hatóságok biztonsági okokból nem engedik, hogy Frankfurt-drukkerek belépjenek a stadionba. A február 21-i németországi odavágón kisebb-nagyobb összecsapások voltak a két együttes szurkolói között, az olaszok pedig attól tartottak, hogy ez megismétlődhet Nápolyban. Legalább háromezer német szurkoló utazott volna a helyszínre, így az Európa-liga címvédője nem számíthat drukkerei támogatására szerda este.

Németországban nagy felháborodást váltott ki a döntés, Oliver Glasner, az Eintracht Frankfurt vezetőedzője annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy reméli, legalább a csapatot beengedik Olaszországba...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Napoli (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–0 a Napolinak.

Legfrissebb hírek

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Hvicsa Kvarachelia keresztszalag-szakadást szenvedett, műteni kell

Francia labdarúgás
2026.10.21. 11:37