BL: Ezeket a meccseket élvezni kell – Ronald Koeman

B. A.B. A.
2021.02.16. 12:36
null
A PSG hétfőn már a Camp Nouban edzett (Fotó: AFP)
Kedden elkezdődik a Bajnokok Ligája kieséses szakasza, a nyolcaddöntő első mérkőzésén az FC Barcelona a PSG-t látja vendégül. A meccset megelőzően Ronald Koeman és Mauricio Pochettino is úgy vélekedett, hiába vannak fontos hiányzók, ezen túl kell tennie magát mind a két csapatnak.

 

MEGSZAKAD A SOROZAT?

A Barcelona az előző három alkalommal továbbjutott, amikor a PSG-vel találkozott a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában: a 2012–2013-as negyeddöntőből 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal, két idénnyel később 5–1-es összesítéssel, míg legutóbb az emlékezetes fordítással: a Párizsban elszenvedett 4–0-s vereséget követően a Camp Nouban 6–1-re nyert a katalán együttes. A PSG legutóbb az 1994–1995-ös kiírás negyeddöntőjében búcsúztatta a Barcát (3–2).

„Nagy lelkesedéssel készülünk a mérkőzésre. Már régóta tisztában vagyunk vele, hogy kemény párharc lesz, a PSG-nek rendkívül erős csapata van. Különösen érdekes a párosítás, mert mi sokat javultunk az elmúlt hónapokban, míg a PSG szintén magas szintet képvisel. Két érdekes és remek meccsre van kilátás” – kezdte Ronald Koeman, aki kitért arra a nem elhanyagolható tényre is, hogy a párizsiak nélkülözni kényszerülnek Neymart és Ángel Di Maríát.

„Mindegyik csapat számára fontos, hogy az összes játékos rendelkezésre álljon. Mi nem számolhatunk Ronald Araújóval, Sergi Robertóval, Ansu Fatival és Philippe Coutinhóval sem. Együtt kell élni ezekkel a problémákkal, míg a többieknek készen kell állniuk. Minden csapatnak megvan a maga erőssége és gyengesége, remélhetőleg kedd este ki tudjuk használni ezeket.”

„Lionel Messi a világ legjobb játékosa, szükségünk van rá a legjobb formájában. Kylian Mbappé borzasztóan gyors, rendkívül megnehezítheti a dolgunkat. Jó mérkőzés lesz, ezeket a találkozókat egyszerűen élvezni kell.”

Tűzijáték zavarta meg a PSG-játékosok pihenését – videó

A PSG-t irányító Mauricio Pochettino tisztában van vele, hogy milyen fontos a párharc a francia klub számára, ugyanakkor elmondása szerint nem lehet más a fő cél, mint a Bajnokok Ligája-győzelem.

„A feltételek olyanok, amilyenek, de készen állunk. Ez a csapat különbözik a korábbitól, azért vagyok itt, hogy építsek valamit. Valóban hiányoznak fontos játékosok, de alig várjuk az összecsapást, és aki pályára lép, mindent belead a győzelemért. A légkör kiváló, a csapat egységes. Ezek a játékosok történelmet akarnak írni, valódi identitást kialakítani Párizs számára.”

„Az év eddigi legfontosabb mérkőzése vár ránk. Nagyszerű ellenféllel kerültünk szembe, de nincs bennünk félelem, mert tudjuk, mire vagyunk képesek. Erőnlétileg és mentálisan is készen állunk, nem tartunk attól, hogy ez a párharc jelenti nekünk a végállomást” – tette hozzá Mauro Icardi, a PSG támadója.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00:FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
A keddi másik meccsen
21.00: RB Leipzig (német)–Liverpool FC (angol), Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2 órája

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
5 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
10 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08