BL: a PSG-szurkolók „megreptettek” egy biztonsági embert – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.13. 16:44
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc első felvonásán a Paris Saint-Germain 2–0-ra nyert a Manchester United otthonában. Nem csoda, hogy a francia csapat drukkerei már az Old Trafford lelátóján óriási ünneplésbe kezdtek – ezt pedig egy biztonsági ember meglehetősen közelről tapasztalhatta meg.

A párizsi szurkolók éneklés és tombolás közben felkapták, majd a levegőbe emelték a tömeg közepére kerülő biztonsági embert.

Alex on Twitter

Le steward aussi se souviendra de ce match #MUPSG https://t.co/NDDFSntrLt



„A biztonsági ember is emlékezni fog erre a meccsre” – írta a videót megosztó drukker a Twitterre.

Az UEFA fegyelmi bizottsága egyébként mindkét tábor viselkedése miatt vizsgálatot indított a mérkőzést követő napon. A közlemény szerint a hazai csapat szurkolói több esetben blokkolták a lépcsőket, illetve – akárcsak a párizsiak – különböző tárgyakat dobáltak a pályára. A vendégdrukkereket további rendbontások miatt is vizsgálják, mint például pirotechnikai eszközök használata és rongálás.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Manchester United (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–2 (0–0)
Manchester,Old Trafford,74 054néző.Vezette:Daniele Orsato (olasz)
MU:De Gea – A. Young, Lindelöf, Bailly, Shaw – A. Herrera, Matics, Pogba – Lingard (A. Sánchez 45+4.), Rashford (R. Lukaku, 84.), Martial (Mata, a szünetben).Menedzser:Ole Gunnar Solskjaer
PSG:Buffon – Kehrer, T. Silva, Kimpembe, Bernat – Verratti (L. Paredes, 75.), Marquinhos – Dani Alves, Draxler, Di María (Dagba, 81.) – Mbappé.Vezetőedző:Thomas Tuchel
Gólszerző:Kimpembe (53.), Mbappé (60.)
Kiállítva:Pogba (89.)

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55