BL: történelmi esély előtt a Sevilla és a Leicester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.22. 14:09
null
Ebben a szezonban csak a Juventus és a Barcelona tudott nyerni a Sevilla otthonában (Fotó: AFP)
Nagy lehetőség előtt áll a Sevilla és a Leicester City is, egyikük ugyanis története során először bejut a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A jelenlegi erőviszonyok alapján erre a spanyoloknak van nagyobb esélyük.

A Sevilla hazai pályán ebben a szezonban csak a Juventustól és a Barcelonától kapott ki tétmérkőzésen, márpedig az olasz és a katalán együttes sem említhető egy lapon az angol bajnokkal, amely árnyéka tavalyi önmagának. A csapat a kiesés elkerüléséért küzd a Premier League-ben – és 2017-ben még nem szerzett gólt a bajnokságban.

Az előző idényben huszonnégy bajnoki találatig jutó Jamie Vardy október óta képtelen betalálni, a PL-ben csupán öt gólja van, a BL-ben pedig még egy sem, márpedig ha nem kapja össze magát, jelentősen csökken az angolok továbbjutási esélye.

„A góllövőknek is vannak jobb és rosszabb periódusaik, ő most hullámvölgyben van, de amint ismét betalál, lökést ad a csapatának is – mondta a Sevillát irányító Jorge Sampaoli. – Reméljük, nem ellenünk szakad meg a rossz sorozata, ezért sokat kell birtokolnunk a labdát, többet kell támadnunk, és lehetőleg minél hamarabb megszereznünk a vezetést. Ugyanakkor nem szabad belemenni adok-kapokba, mert abból nem mi jönnénk ki jobban. Hiba lenne esélyesnek kikiáltani magunkat, mert a Leicester nincs jó formában, de mégiscsak megnyerte a csoportját. Ha felszívja magát, kétmérkőzéses párharcban nagy problémát okozhat, támadásban nagyon gyors és mozgékony a csapat, ezért bajba kerülünk, ha hagyjuk, hogy ezt kihasználja ellenünk. Ha azt játsszuk, amit tudnunk, joggal bízhatunk a továbbjutásban. Egyelőre nem gondolunk a visszavágóra, ezen a találkozón kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a jobbak, úgy kell futballoznunk, mintha ez lenne az egyetlen esélyünk.”

Bár az előző idény angol meglepetéscsapata a csoportja élén végzett, idegenben a Portótól 5–0-ra kapott ki, Dániában pedig 0–0-t játszott a Köbenhavnnal, vagyis idegenben a Bajnokok Ligájában sem szerepelt annyira jól, még ha le is győzte az FC Bruges-t 3–0-ra.

Az angolokat irányító Claudio Ranieri a minap azt mondta, gladiátorokra van szüksége, olyanokra, akikkel tavaly csúcsra ért a gárda. Ám kérdés, melyik csata a fontosabb: a továbbjutás a BL-ben, vagy a bennmaradás a PL-ben...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

20.45: Sevilla–Leicester City (Tv: Sport1)
20.45: FC Porto–Juventus (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08

A Sevilla bírózott, Mourinho a csapatát dicsérte a Real győzelme után

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 10:52

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 22:55

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00