Leandro gólt lőtt, az Omonia továbbjutott

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 18:37
null
Leandro tavasszal ciprusi bajnoki címet, kedden BL-továbbjutást ünnepelhetett (Fotó: Omonia)
A télen Debrecenből igazolt Leandro szerezte az Omonia Nicosia második gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének keddi játéknapján. A ciprusi bajnok a macedóniai Szkopjéban aratott 2–0-s győzelemmel továbbjutott.

Az Omonia háromgólos előny birtokában érkezett Szkopjéba, és bár az első meleg pillanatok az ő kapuja előtt adódtak – Boban Jancsevszki helyzeténél Antonisz Georgallidisz nagyot védett –, nem egészen 25 perc alatt majdnem megduplázta a fórt.

A vendégek első gólját Efsztathiosz Aloneftisz lőtte (18. perc), a másodikat pedig – Georgiosz Efrem előkészítését követően – a büntetőterületen belülre törő Leandro (24. perc). A Debrecenből igazolt játékos az első játékrész hajrájában újabb két alkalommal helyzetbe került, újabb gól nem született.

Az első mérkőzésen két gólpasszt adó Leandro a fordulás után is igen aktív volt, lábbal és fejjel is veszélyeztetett, ám a folytatásban sem ő, sem társai nem találtak a kapuba – igaz, az összesítésben meglévő ötgólos fór birtokában erre nem is volt szükségük. A magyar-brazil védő végigjátszotta a mérkőzést.

A következő fordulóban (július 27–28., augusztus 3–4.) az Omonia az osztrák bajnok Salzburggal találkozik.

 LEANDRO GÓLJA 0:28-NÁL
 
BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK (keddi mérkőzések)
Renova (macedón)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–2
Továbbjutott: az Omonia, 5–0-s összesítéssel  
Dinamo Tirana (albán)–Sheriff (moldovai) 1–0
Továbbjutott: a Sheriff, 3–2-vel  
HB Tórshavn (feröeri)–Salzburg (osztrák) 1–0
Továbbjutott: a Salzburg, 5–1-gyel  
TNS (walesi)–Bohemians (ír) 4–0
Továbbjutott: a TNS, 4–1-gyel
 
Koper (szlovén)–Dinamo Zagreb (horvát) 3–0
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–4-gyel
 
Rudar Pljevlja (montenegrói)–Liteksz Lovecs (bolgár) 0–4

Továbbjutott: a Liteksz, 5–0-val

 

A TOVÁBBI TIZENEGY PÁRHARC VISSZAVÁGÓJÁT SZERDÁN JÁTSSZÁK.

 
Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
9 órája

BL: íme, a máltai továbbjutást hozó maratoni tizenegyespárbaj

Bajnokok Ligája
2025.07.15. 22:38

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45
Ezek is érdekelhetik