Lantz-reakció: „Még egy vereséggel is jobb lett volna kiesni”

Vágólapra másolva!
2009.07.23. 10:37
Érthető módon nagyon feldúltan nyilatkoztak a Kalmar FF játékosai a DVSC-TEVA ellen 3–1-re megnyert Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója után. A svéd bajnokcsapat játékosai amondók, hogy még egy vereséggel is jobb lett volna a búcsú – így a legkegyetlenebb. Herczeg András szerint a magyar szurkolók büszkék lehetnek a hajdúságiakra.
A svéd játékosok nagyon csalódottak voltak a kiesés miatt
Fotó: Ronnie Eriksson
A svéd játékosok nagyon csalódottak voltak a kiesés miatt
A svéd játékosok nagyon csalódottak voltak a kiesés miatt
Fotó: Ronnie Eriksson
A svéd játékosok nagyon csalódottak voltak a kiesés miatt

A KÖVETKEZŐ KÖRBEN A LEVADIA JÖN: ELLENFÉLBEMUTATÓ


A Levadia Tallinnt (korábban Maardu) sorozatban harmadszor, összesen hatodszor koronázták meg Észtországban a 2008-as szezonban.

A vasgyári zöld-fehérek Észtország legrégibb stadionjában játszanak. A Levadiát 1998-ban alapították meg az OÜ Levadia vasipari cég vezetői, és a fiatal klub hamar a legjobbak közé emelkedett. 1999 óta a gárda egyszer sem maradt le a dobogóról az élvonalban!

Az együttes két legismertebb játékosa Indrek Zelinski és a nagyon gólerős Vitali Gussev. A Levadia végig nagy küzdelmet folytatott a Florával az előző idényben. A zöld-fehérek idén a Kalevvel versenyeznek az aranyért, mindkét csapat 47 ponttal áll.
Talán Joachim Lantz volt a legcsalódottabb a svéd Kalmar játékosai közül a Debrecen elleni BL-búcsú után. A védő még annak is jobban örült volna, ha vereséggel esnek ki.

„Amikor megkaptuk az első gólt, úgy éreztük, szinte megoldhatatlan feladat előtt állunk, de mentünk tovább, és amikor fordítottunk, úgy éreztem, meglehet a továbbjutás” – nyilatkozta a lefújás után a jobbhátvéd Joachim Lantz.

„Tizenegyesgólunk után felcsillant a remény, benyomtuk a magyarokat a kapu elé, de a labda egyszerűen nem akart negyedszer is bemenni a hálójukba. Pedig megvoltak a lehetőségeink. Borzalmas érzés így kiesni, ennél még egy vereséget is könnyebben meg lehet emészteni. Nagyon letört volt mindenki az öltözőben, nagyon kevés hiányzott, átkozottul közel voltunk a továbbjutáshoz” – értékelte a meccset.

A svéd együttes sztárja, Rasmus Elm is rendkívül csalódott volt, úgy érzi, a jobbik csapat búcsúzott a sorozattól.

„Nehéz ezt feldolgozni, úgy érzem, a jobbik csapat esett ki” – mondta a mezőny legjobbja, a kétgólos Rasmus Elm az Aftonbladetnek. – Hogy min múlott? Debrecenben két buta gólt kaptunk védelmi kihagyások után, és ez megbosszulta magát.”

Herczeg András elismerte, hogy nagyon nehéz helyzetbe került a Debrecen a tizenegyes után, de a hajdúságiak klubmenedzsere szerint a Loki eredményére mindenki büszke lehet, mert a svéd bajnokság magasabban jegyzett, mint a magyar.

„Jól kezdtük a mérkőzést, saját játékunkat tudtuk játszani, ennek volt köszönhető a gólunk is. A folytatásban azonban a svédek átvették az irányítást, kihasználták a magassági fölényüket, és a 11-est, majd a kiállítást követően rendkívül kritikus helyzetbe kerültünk” – kezdte a találkozót követő nyilatkozatát Herczeg András.

„Dicséretet érdemelnek a fiúk, mert nagyon jó csapatot tudtunk búcsúztatni. Mindenki büszke lehet erre az eredményre, hiszen a svéd bajnokság magasabban jegyzett, mint a magyar, mégis mi jutottunk tovább” – mondta a debreceniek klubmenedzsere.


EMLÉKEZTETŐ


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik