Már megint most vagy soha

Az Internazionale legutóbb éppen negyven éve, 1965-ben hódította el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A mostani keret tagjai közül akkor természetesen még senki sem élt, és a vezetőedző, Roberto Mancini is csak féléves volt. (Nem úgy a klub elnöke, Giacinto Facchetti, aki balhátvédként aktív részt vállalt az 1964-es és a ’65-ös BEK-diadalból is!)

Ezzel a röpke történelmi visszatekintéssel arra próbáltunk utalni, hogy Európa klubnemességének tagjai közül a legrégebben éppen a kék-feketék hódították el a legendás kétfülű serleget, ha nem számítjuk a Benficát, amely ’62 óta nem nyert. Az Internél persze a bajnoki cím megszerzése is időszerű lenne (a scudettót 1989 óta nem gyűjtötte be az együttes, amely ebben a tekintetben is története leghoszszabb negatív sorozatát éli), így aztán az idény elején az volt a jelszó: "mindegy, hogy mit, csak nyerjünk már végre valamit". "Valamin" persze nem az Olasz Kupát és az Olasz Szuperkupát értik a szurkolók (ezt a két trófeát 2005 nyarán két hónap alatt sikerült begyűjteni), hanem az említett két titulus egyikét.

Nehezíti az Inter helyzetét, hogy a BL-ben az első hazai mérkőzéseit zárt kapuk mögött kell lejátszania a Milan elleni tavaszi meccsen történt botrány miatt, de Mancini abban bízik, hogy az egyenes kieséses szakaszban már a San Siro 80 000 nézője is biztatni tudja a csapatot.

A keret megerősödött a nyáron (Figo, Julio César, Solari, Samuel, Wome érkezett) ugyanakkor érdekes, hogy a kezdőcsapat keveset változott az előző idényhez képest. A gárda legerősebb része a támadósor, az Adriano, Martins kettős ütőképessége ugyanis szinte egyedülálló a világon, így az idény elején az a kérdés, hogy Mancini megtalálja-e a csaknem tucatnyi kiváló középpályás közül mérkőzésről mérkőzésre a leghatékonyabb négyest.Legnagyobb kupasikere: 2x BEK-győztes (1964, 1965)