Sportrádió: Vélhetően az idei lesz az utolsó év a karrieremben – Márton Anita

Vágólapra másolva!
2023.03.01. 22:14
null
Márton Anita úgy tervezi, ez lesz pályafutása utolsó éve (Fotó: AFP)
Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója, Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Krizsán Xénia Európa-bajnoki bronzérmes hétpróbázó voltak a Sportrádió csütörtöki vendégei. Természetesen a Budapesten megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokságról és a jelenleg zajló fedett pályás Európa-bajnokságról is beszéltek a vendégek L. Pap Istvánnak.

Spiriev elsőként a fedett pályás Eb-ről hiányzó Kozák Luca és Szűcs Valdó állapotáról számolt be.

„Nem nevezném súlyosnak, de valós sérüléseik vannak és nem arról van szó, hogy óvatoskodásból hagynák ki a versenyt. Luca edzeni tud, viszont speciális gátas munkát még nem tud végezni, így nem volt értelme veszélyeztetni a vb-re való felkészülést.”

Ezt követően a szakmai igazgató a kontinenstornán szereplők esélyeiről is beszélt.

„Azzal, hogy Luca nem tud indulni, a reményeink az éremszerzésre megcsappantak. A legtöbben nem erre a fedett pályásra élezték a formát, szóval úgy gondolom ha bejut valaki a nyolcba az már egy komoly eredmény, de már annak is örülök, hogy minden szakágban tudtunk versenyzőket kiállítani.”

Spiriev azt is elárulta, a magyar versenyzőknek egyszerűbb-e Budapestre kvalifikálni, mint külföldre:

„Minimális könnyítést jelent, hogy azokban a versenyszámokban, melyekben nem kvalifikál egy magyar atléta sem, ott technikai joga van a szövetségnek egy kérelmet beadni, amit mérlegel a nemzetközi bizottság, de nagyon ritkán fogadják el, szóval pontosan ugyanúgy kell készülnünk mintha külföldön rendeznék a vb-t.”

Márton Anita elsősorban arról beszélt, felkészülését mennyire alakította át az anyaság:

„A kislányom az első és hozzá próbálok igazítani mindent és ezt eddig szerencsére nagyon jól sikerült megoldani. Természetesen rengeteget számít, hogy a férjem és a családom nagyon sokat segítenek.”

Ezen felül a súlylökő elmondta, hihetetlenül várja, hogy Budapesten versenyezhessen és mindenképpen a döntőbe jutás a célja. Arról is említést tett, hogy úgy tervezi, idén zárja le a pályafutását.

„Így 34 évesen érzem, hogy egyre nehezebb a regeneráció, ráadásul a közeljövőben szeretnénk egy tesót is a kislányom mellé. Jelenleg úgy gondolom, az idei lesz az utolsó év a pályafutásomban.”

Krizsán Xénia pedig a világbajnokságra kitűzött céljaira helyezte a hangsúlyt:

„Nagyon szeretnék országos csúcsot dönteni, úgy érzem, most jó úton haladunk és sokkal jobb állapotban vagyok, mint tavaly, szóval remélem. ez sikerülhet is.”

A TELJES BESZÉLGETÉSEK ITT ÉRHETŐEK EL:
Spiriev Attila
Márton Anita
Krizsán Xénia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik