Gyulai Memorial: 15 világsztár részvételét jelentették be

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 12:03
null
Gyulai Miklós, a szövetség elnöke köszönti Baji Balázst tavalyi országos csúcsa után (Fotó: Földi Imre)
Tizenöt világsztár, köztük Baji Balázs és Márton Anita részvételét jelentették be a július elején sorra kerülő 8. Gyulai István Memorial–Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői.

 

A székesfehérvári esemény keddi sajtótájékoztatóján Spiriev Attila sportigazgató elmondta: a verseny első napján, július 1-én két számban rendeznek döntőt, míg másnap, hétfőn 18 versenyszámban hirdetnek győztest. Hozzátette: a verseny két kiemelt számát a jelenleg legeredményesebb két magyar atléta köré szervezték.

A férfi 110 méter gáton a tavalyi, londoni vb dobogósai is rajthoz állnak: az akkor bronzérmes Baji Balázsnak ismét meg kell mérkőznie a győztes, egyben olimpiai címvédő, jamaicai Omar McLeoddal, aki két sikertelen próbálkozás után tavaly először tudott nyerni a Gyulai-emlékversenyen. A trió harmadik tagja a tavalyi vb ezüstérmese, a 2015-ben világbajnok, Eb-címvédő orosz Szergej Subenkov, aki karrierje során szintén nyert már Magyarországon.

Női súlylökésben a magyar atlétika első világbajnoka, a birminghami fedett pályás vb-n aranyérmes Márton Anita Európa-bajnoki szintű mezőnyben lép dobókörbe. Legnagyobb ellenfele az Eb-címvédő német Christina Schwanitz lesz, aki 15 hónappal a szülés után kezdett el versenyezni, és idén már övé a legjobb európai eredmény.

Az olimpiai és világbajnokkal zsúfolt székesfehérvári mezőnyben ott lesz még az amerikai távolugró Tianna Bartoletta, a lengyel kalapácsvető Anita Wlodarczyk, a bahamai sprinter Shaunae Miller-Uibo, a katari magasugró Mutaz Essza Barsim, a cseh gátfutó Zuzana Hejnová, valamint a világ legkeresettebb atlétanője, az etiópiai futó Genzebe Dibaba.

„A szerződések nagyobb részét már megkötöttük ugyan, de még tárgyalásban vagyok menedzserekkel” – hangsúlyozta Spiriev. Hozzátette: olyan riválisokról gondoskodnak, hogy a sztárok kitűnő mezőnyben versenyezhessenek.

Gyulai Márton versenyigazgató kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy az édesapja emlékét ápoló viadal ne csak a profikról szóljon.

„Az amatőr versenyszámokra korábban sohasem érkezett annyi nevezés, mint az idén” – mondta a versenyigazgató. Közölte: a júliusi nemzetközi esemény egyben a magyar Szuperliga versenysorozat része, beleértve az utánpótlás korosztályokat is.

8. GYULAI ISTVÁN MEMORIAL–ATLÉTIKAI MAGYAR NAGYDÍJ (július 1-2.)
A VERSENYSZÁMOK
Férfiak:
100 m, 400 m, 800 m, 1000 m (új szám), 110 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály, magasugrás, hármasugrás, diszkoszvetés, kalapácsvetés
Nők: 100 m, 400 m, 1 mérföld, 100 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály, távolugrás, súlylökés, kalapácsvetés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik