Csupasport: Gyöngyösi álma megdönteni Maráz rekordját

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.09.28. 19:54
null
Fotó: csupasport.hu
A magyar ultrafutó, Gyöngyösi János harmadik alkalommal vesz részt a Spartathlonon. Tavaly az előkelő nyolcadik helyen végzett, idén azonban pulzusproblémája miatt bizonytalan, mire lesz képes.

 

– Pénteken kezdődik a Spartathlon, hogy néz ki addig a programja?
– Szeretek ráhangolódni az eseményekre – nyilatkozta a Csupasportnak az 55 éves Gyöngyösi János. – Hétfőn utaztam, szerdáig szabadprogram van, akkor költözünk be a közös szállásra. Harmadjára veszek részt a Spartathlonon, mindig más volt a kísérőm, most az új párom jön velem, szeretném megmutatni neki a tengerpartot és néhány szép helyet. Mohai Péter autós kísérőként segít majd, ő a versenyre érkezik. Mindkét teljesítésem alkalmával ott volt velem, remekül oldotta meg a feladatát.

– Tavaly remek eredményt ért el a legendás versenyen: 26:46:53-as idővel a nyolcadik helyen ért célba. Milyen vágyai vannak most?
– Ez nehéz kérdés. Vágyaim mindig vannak, de a realitás most mást mutat. A legnagyobb vágyam, hogy megdöntsem edzőm és példaképem, Maráz Zsuzsi egyéni rekordját és huszonöt óra negyvenhárom percen belül érjek célba. Ám a jelenlegi állapotomban erre nem sok esélyt látok. Már annak is örülnék, ha végigmennék. Hogy miért mondom ezt?

A válasz, és az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12
Ezek is érdekelhetik