Csupasport: a veszprémi közösségi futások titka

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 22:42
Címkék
A futás magányos sport, mégis jó, amikor összejön egy csapat. A Csupasport VeszpRun vezetőivel, Burián Andrással és Buriánné Káldosi Évával a közösségi futásaikról beszélgetett.

A Veszprémben alapított futócsapat, a Veszprun társasága legtöbbször a városban fut, vannak állandósult, megszokott köreik, amiket ismernek és szeretnek. Bár tíz kilométert nehéz úgy összehozni, hogy ne legyen benne ismétlés, azért igyekeznek változatosságot belevinni az edzésekbe. Néha kimennek terepre is, bár most, hogy korán sötétedik, inkább a városon belül maradnak.

„Minden héten arra megyünk, amit a többség szeretne, ha arra van igény, hogy könnyebb vagy kicsit erősebb legyen, aszerint változtatunk – mondja a VeszpRun egyik vezetője, Burián András. – Nyilván mindig van határozott elképzelésünk, de rugalmasan alakítjuk közben. Néha tizenegy vagy tizenkettő is lehet az előírt tíz kilométerből, itt az együtt töltött minőségi idő a lényeg. A mottónk: laza, beszélgetős tempó.”

A csapat bármilyen körülmények között elindul, akár esik, akár fúj, szinte sosem maradt még el a program. Néhány évvel ezelőtt még rákérdeztek, lesz-e futás, de ma már tudják, akkor is kimennek, ha mostoha az időjárás.

A VeszPrun vezetőivel történt beszélgetés folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
13 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
Tegnap, 14:32

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2025.12.24. 15:06

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29
Ezek is érdekelhetik