Atlétikai vb: Madarász Viktória 39. a 20 km-es gyaloglásban

VINCZE SZABOLCS (Doha)VINCZE SZABOLCS (Doha)
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 06:42
null
Madarász Viktória nagyot küzdött, nem adta fel (Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil)
Madarász Viktória az utolsó helyen végzett a húsz kilométeres gyaloglás döntőjében a dohai világbajnokságon, s bár egyre rosszabbul lett, hatalmasat küzdött, és nem adta fel a verseny akkor sem, amikor megtehette volna.

Szándékosan lassan és taktikusan kezdte a női 20 kilométeres gyaloglás döntőjét a versenyszám egyetlen magyar indulója, Madarász Viktória. Tizenkét kilométeren keresztül a saját tempóját tudta teljesíteni, majd hirtelen legyengült, rosszabbul lett, de ekkor sem adta fel, és az utolsó nyolc kilométert, ha végig szenvedve is, de teljesítette, így a mezőny végén, a 39. helyen ért célba.

„Ilyen körülmények között nagyjából hat százalékot számoltunk rá a normál teljesítményéhez képest – mondta Rácz Sándor, a magyar gyalogló edzője. – Bár sejtettük, mi vár itt ránk, minden nehezebb volt, mint ahogyan vártuk, hiszen rengeteg olyan tényező volt, amit egyszerűen nem lehetett szimulálni. Akárcsak egy nappal korábban Venyercsán Bence előtt, Viki előtt is le a kalappal, hogy nem adta fel, végigment a távon, hiszen könnyebb lett volna azt mondani, hogy vége, és kiállni, mint sokan tették, köztük a legnagyobb nevek is.”

Érdekes egyébként, hogy Madarászék a világbajnokság előtt végigcsináltak egy kéthetes „hőkamrás” edzést Újpesten, amelynek során harminc fokban és 57 fokos páratartalomban edzettek. Ami azt jelenti, hazai körülmények között minden tőlük tehetőt megtettek, hogy legalább részben szimulálják a katari körülményeket, de a 32.3 fokra és a 75.2 százalékos páratartalomra ez sem tudott felkészíteni.

A tréner, aki versenyzőként maga is országos bajnok volt, hozzátette, még nagyon érzik 2018 hatását, amikor Madarász Viktóriának egy sérülés miatt fél év teljesen kimaradt a felkészülésből és a versenyzésből, többek között a berlini Európa-bajnokság is. Mélyről kellett visszajönnie, és bár többé-kevésbé már sikerült pótolniuk az ebből fakadó hiányosságokat, mind a ketten remélik, hogy a jövő évi olimpiáig minden a helyére kerül.

A távon kilencszeres országos bajnok Madarász Viktória egyébként 2017 óta tartja az országos csúcsot (1:30.05) is, amellyel a londoni atlétikai világbajnokságon a 12. helyen végzett.

17. ATLÉTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
NŐI 20 KM-ES GYALOGLÁS
Világbajnok: Liu Hung (Liu Hong, Kína) 1:32:53

2. Csiejang Sen-csie (Qieyang Shenjie, Kína) 1:33:10
3. Jang Liu-csing (Yang Liujing, Kína) 1:33:17
4. Érica Rocha de Sena (Brazília) 1:33:36
5. Sandra Arenas (Kolumbia) 1:34:16
6. Okada Kumiko (Japán) 1:34:36
…39. Madarász Viktória (Magyarország) 1:47:38

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik