Atlétikai Eb: Márton Anita ezüstérmet szerzett!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 18:12
null
Márton Anita még az Eb előtt a szegedi Tisza-parton (Fotó: Földi D. Attila)
Márton Anita 18.72 méterrel ezüstérmet szerzett női súlylökésben az Amszterdamban zajló atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

 

MÁRTON ANITA – A FEDETT VB UTÁN ÚJABB EZÜST AZ IDÉN

Márton Anita a harmadik sorozatban lökte a legmesszebbre a súlygolyót. Eredményei időrendben: 17.79, 18.52, 18.72, 18.05, 18.31, 18.63.

A győzelmet a német Christina Schwanitz szerezte meg – a 20.17-et lökő címvédő majdnem másfél méterrel előzte meg a második helyen végző magyar versenyzőt. A török Emel Dereli 18.22-vel szerezte meg a bronzérmet.

„A múlt héten még kemény munkában voltunk, amit már holnaptól folytatunk – mondta a verseny után az év legfontosabb eseményének a riói olimpiát tekintő Márton Anita. – Jól éreztem magam, jobban, mint az előző nap a selejtezőben, de utólag úgy érzem, egyik lökésembe sem találtam bele úgy igazán, tehát lehet még benne bőven. Legalább kijöttek a hibák, amiket az olimpiáig ki kell javítani. Elégedett vagyok magával az eredménnyel is, körülbelül ez volt a cél, hogy tizenkilenc méter közelében dobjak, bár egy kicsit talán szerettem volna még közelebb jutni hozzá.”

A magyar súlylökőnek ez a második ezüstérme az idén világversenyen: márciusban a portlandi fedett pályás világbajnokságon is második lett.

AKIKNEK NEM SIKERÜLT

Diszkoszvetésben Kővágón kívül még két magyar próbálkozott a selejtezőben, de sajnos nekik nem sikerült a továbbjutás: Huszák János 60.58 méterrel a 23., Szikszai Róbert pedig 58.01 méterrel a 26. lett.

Nem jutott tovább férfi 1500 méteren Kazi Tamás (3:44.64) és Kovács Benjámin (3:45.16), akik előfutamaikban a tizedik, illetve kilencedik helyen értek célba.

A délelőtti programban Pásztor Gábor 200 méteren 21.60 másodperccel futamában utolsóként ért célba. Női 100-on Nguyen Anasztázia idei legjobbjával, 11.66 másodperccel hatodik lett futamában. Ahhoz azonban, hogy idővel továbbjusson – az első négy került az elődöntőbe automatikusan – legalább 11.55 mp-et kellett volna elérnie.

Női gerelyhajításban Szilágyi Réka legjobbja a selejtezőben a másodikra elért 55.19 méter volt, ezzel a 21. helyen végzett. A 60 méteres szintet hatan dobták meg, de a döntőhöz így is 58 méter fölötti eredményre volt szükség.

KŐVÁGÓ ZOLTÁN DÖNTŐS DISZKOSZBAN, SZABÓ BARBARA 11. MAGASBAN

Szabó Barbara az Eb előtt 187 centiméterig jutott idén, ezt ugyanakkor már a selejtezőben két centivel túlszárnyalta, ennek köszönhetően jutott fináléba. A legjobbak versengésében nem kezdett jól, a 184 centis magasságon kétszer is rontott, harmadikra azonban sikerült átjutnia a léc felett. Ezt követően 189-en az első kísérlete nem sikerült, másodikra viszont már jól ugrott. Később a 193 már kifogott rajta, így – idei legjobb eredményét megismételve – a 11. helyen fejezte be a viadalt.

Kővágó Zoltán, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmese karrierje során sokszor szenvedett meg nagy világversenyen a selejtezővel, ezúttal viszont nagyon magabiztosan vívta ki helyét a szombati 12-es döntőben. Az idén eddig kissé hullámzóan teljesítő klasszis rögtön első kísérletébe szépen beletalált, a diszkosz 65.21 méterig szállt, több mint egy méterrel túlszárnyalva a selejtezőszintet, így Kővágó – a selejtező harmadik legjobb dobójaként – be is fejezte az előcsatározásokat.

A női 800 méter szerdai előfutamából elődöntőbe jutó Kéri Bianka csütörtökön is jól futott, egy nappal korábbi, 2:04.90 perces idejénél közel másfél másodperccel jobb volt (2:03.47), ám ez az eredmény is csak futama hetedik helyéhez volt elég, döntőbe jutni nem volt esélye.

Churandy Martina a verseny kabalafigurájával ünnepelt (Fotó: Reuters)
Churandy Martina a verseny kabalafigurájával ünnepelt (Fotó: Reuters)

 

1938 ÓTA ELŐSZÖR HOLLAND ARANY FÉRFI 100 MÉTEREN

A hazaiak veterán sprintere, Churandy Martina nyerte meg a férfi 100 métert. A kiélezett csatában Martina 10.07 másodperccel, az idei legjobbjával győzött, célfotóval megelőzve a jamaicai születésű, török színekben versenyző Jak Ali Harveyt. A nagy esélyes francia Jimmy Vicaut meglepetésre 10.08-cal csak a harmadik lett.

A Holland Antillákon született sprinter 2012-ben már nyert Európa-bajnoki címet, méghozzá kettőt is (200, 4x100). A 32 éves Martina mostani tette annyiból mindenképpen történelmi, hogy Martinus Osendarp 1938-as diadala – vagyis a második kontinensviadal – óta holland férfi sprinter egyszer sem lett Európa-bajnok 100 méteren.

A 100 méter szerdai selejtezőjéből továbbjutó Sipos János csütörtök délutáni elődöntős futamában 10.47 másodperccel nyolcadik lett, és nem jutott be a fináléba.

Martinához hasonlóan történelmet írt Ruth Beitia is: a spanyol atléta lett a magasugrás első háromszoros szabadtéri Európa-bajnoka.

A második versenynapon a britek két győzelemnek örülhettek a távolugrás olimpiai címvédője, Greg Rutherford és női 200 méteren Dina Asher-Smith révén. Rutherford az első távolugró 1962 óta, aki megvédi Európa-bajnoki címét.

ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, AMSZTERDAM
Férfiak
100 m
Európa-bajnok: Churandy Martina
(Hollandia) 10.07
2. Jak Ali Harvey (Törökország) 10.07
3. Jimmy Vicaut (Franciaország) 10.08
Távol
Európa-bajnok: Greg Rutherford
(Nagy-Britannia) 825
2. Michel Torneus (Svédország) 821
3. Ignisious Gaisah (Hollandia) 793
Gerely
Európa-bajnok: Zigismunds Sirmais
(Lettország) 86.66 méter
2. Vitezslav Vesely (Csehország) 83.59
3. Antti Ruuskanen (Finnország) 82.44
Tízpróba
Európa-bajnok: Thomas Van der Plaetsen
(Belgium) 8218 pont
2. Adam Helcelet (Csehország) 8157
3. Mihail Dudas (Szerbia) 8153

Nők
200 m
Európa-bajnok: Dina Asher-Smith
(Nagy-Britannia) 22.37
2. Ivet Lalova-Collio (Bulgária) 22.52
3. Gina Lückenkemper (Németország) 22.74
100 m gát
Európa-bajnok: Cindy Roleder
(Németország) 12.62
2. Alina Talaj (Fehéroroszország) 12.68
3. Tiffany Porter (Nagy-Britannia) 12.76
Magas
Európa-bajnok: Ruth Beitia
(Spanyolország) 198
2. Mirela Demireva (Bulgária) 196
Airine Palsyte (Litvánia) 196
…11. Szabó Barbara (Magyarország) 189
Súly
Európa-bajnok: Christina Schwanitz (Németország) 20.17
2. Márton Anita (Magyarország) 18.72
3. Emel Dereli (Törökország) 18.22

Az atlétikai Eb menetrendjét és a magyar indulók névsorát ide kattintva találja meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik