Atlétika: Nagy élmény volt ez a döntő – Kozák Luca

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 12:48
null
Kozák Luca (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A világ legjobb atlétái az idén még egyszer összemérték erejüket és tudásukat a zürichi Gyémánt Liga-döntőben, amelynek egyetlen magyar indulója, a gátfutó Kozák Luca szépen helytállt.

 

A döntő egyetlen magyar indulója Kozák Luca (DSC-SI) volt 100 méter gáton, más honfitársunk nem kapott lehetőséget a Gyémánt Liga-sorozat kétnapos fináléjában, amelyen ahhoz képest, hogy nem sokkal vagyunk túl az olimpián – ami nyilván a szabadtéri szezon főversenye volt –, kiugróan jó eredményeket hozott.

A női 100 gát rajtját először visszalőtték kiugrás miatt, majd az újraindított futamot a nigériai Tobi Amusan nyerte meg 12.42-es Afrika-csúccsal, Kozák Luca 12.90-nel a hetedik helyen végzett; a debreceni sprinter idén nyolcadik alkalommal futott 13 másodperc alatt.

„Kicsit szerencsém is volt, hogy meghívást kaptam, de egy percig sem gondolkoztam azon, elfogadjam-e – mondta a futama után a 25 éves versenyző, aki a szezon során egy Gyémánt Liga-versenyen indult és szerzett hét pontot, Gatesheadben az erős szembeszélben második lett.– Nagy élmény volt ez a döntő, élveztem, hogy végre tele volt a stadion, csak most éreztem meg, mennyire hiányzott a közönség... Összességében szép, tiszta volt a futásom, főleg a második fele, nem volt benne nagy hiba, és az időeredménnyel sem lehetünk elégedetlenek.”

Kozáknak nem volt nagy elvárása a döntőben, csak élvezni akarta a futást, és úgy érzi, reális eredmény született, az ideje pedig azt mutatja, hogy kitart a jó formája, pedig nem volt könnyű összeszednie magát az olimpiai hajtás után. Vasárnap még fut az országos csapatbajnoki döntőben, majd kedden Zágrábban zárja le az évet.

A várakozásnak megfelelően remekeltek az idény legjobb atlétái, a norvég Karsten Warholm a 400 gátat, a svéd Armand Duplantis a rúdugrást nyerte meg, az olasz Gianmarco Tamberi pedig kétségtelenül pályafutása legjobb évén van túl, élete első olimpiai győzelme mellé megszerezte első Gyémánt Liga-győzelmét is – az előbbit nézők nélkül, az utóbbit a zürichi Letzigrund harmincezer szurkolója előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik