Atlétika: „Ez akkora sokk, amit elég csak egyszer kibírni”

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 09:17
null
Wagner-Gyürkés Viktória a vizesároknál (Fotó: Szabó Miklós)
Már az atlétikai világbajnokság első napján, pénteken rajthoz áll az akadályfutó Wagner-Gyürkés Viktória, aki nem készült az extrém körülményekre, mert nem látta értelmét.

 

Pénteken kezdődik a 17. világbajnokság Dohában az épp 17 tagú magyar válogatottal. Az első hullámban már kedden a katari fővárosba utazik Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE), aki a viadal első napján rajthoz áll a 3000 akadály selejtezőjében. A 26 éves versenyző jó formában van, szeptember elsején 2000 méter akadályon országos csúcsot döntött a patinás berlini ISTAF-versenyen, 6:09.48-as idővel ötödik lett, a futamot a hazai közönség előtt versenyző Gesa-Felicitas Krause nyerte meg 5:52.80-as világcsúccsal.

„Nagy kedvencem a berlini verseny és a stadion, tavaly ott futottam az egyéni csúcsomat, és ami nagyon fontos, hogy bár nem háromezer, hanem kétezer akadály volt, beleszámított a kvalifikációs pontszámokba – mondta Wagner-Gyürkés a Nemzeti Sportnak. – Úgy mentem ki, hogy szeretnék országos csúcsot futni, hiszen tavasszal csak egy másodperccel maradtam el tőle, de akkor egyedül futottam, és tudtam, versenykörülmények között sikerülhet.”

Idei célja 3000 akadályon a 9:30.00-as olimpiai szint teljesítése, ami egyéni csúcs is lenne, és bár eddig nem sikerült, a világbajnokságon meglehet. A versenyszámban Kácser Zita (DSC-SI) az idei Szuper Liga-döntőben 9:26.59-es országos csúcsot futott – viszont fizikai és mentális kimerültségre hivatkozva lemondta a vb-szereplést –, Wagner-Gyürkés tervei között szerepel ennek megdöntése is, képesnek érzi rá magát, ám szerinte idén még nem kerül rá sor.

A vb-t egyébként a szokásos augusztusi időponthoz képest másfél hónappal eltolták az extrém meleg miatt, ugyanakkor a stadionon kívül így is 35–38 fokos hőségre számíthatnak a sportolók…

„A csúszás ugyan kettévágta a versenyszezonomat, de nem befolyásolta a felkészülést, mert ugyanolyan ütemben kellett versenyeznem, mint eddig – tette hozzá Wagner-Gyürkés. – Júliusban végig edzettem, s augusztus óta folyamatosan követik egymást a versenyek, ami megterhelő, viszont bízom benne, hogy kitart a jó formám.”

Wagner-Gyürkés Viktória már a nyitó napon versenyez (Fotó: Szabó Miklós)
Wagner-Gyürkés Viktória már a nyitó napon versenyez (Fotó: Szabó Miklós)

 

A vb-döntőbe jutás ugyanakkor nem elvárható, hiszen a mezőny nagyon erős, ő pedig a 15. helyen jutott be tavaly az Európa-bajnoki döntőbe, ideje alapján 24. a vb-mezőnyben, bár ennek ellenére új egyéni csúccsal ott lehet a fináléban. Az extrém körülményekre azonban nem készül, mert szerinte az csak az edzésmunkától vette volna el az időt.

„A keretorvosunk javasolta, hogy az ottani körülményeket modellezve mozogjunk például infraszaunában edzés után, de egy tréning alatt rengeteg vizet és ásványi sót veszít a szervezet, amelyet nem szerettünk volna még ennek is kitenni. Ez akkora sokk a testnek, amit elég csak egyszer kibírnia, a vébén! – tette hozzá az atléta. – Én abban hiszek, hogy aki stabil és jó formában van, bírni fogja ezt az egyszeri sokkot.”

Wagner-Gyürkés Viktória bízik magában, hiszen sok tapasztalata van nemzetközi versenyekről, amelyeken jó eredményeket is ért el. Két évvel ezelőtt a tajpeji universiadén például 35 fok volt kilencvenszázalékos páratartalommal. A légkondit úgy használták, mintha kötelező lenne, ő mégis ezüstérmet szerzett a döntőben. Ha valami, az is extrém körülmény volt.

 

WAGNER-GYÜRKÉS VIKTÓRIA NÉVJEGYE
Született: 1992. október 15., Budapest
Versenyszáma: akadályfutás
Egyéni csúcsai: 3000 m akadály: 9:34.56 (2019), 2000 m akadály: 6:09.48 (2019)
Klubja: Ikarus BSE (2001–)
Edzője: Berkovics Imre (2015–)
Legjobb eredményei: universiade-ezüstérmes (2017), 5x magyar bajnok 3000 m akadályfutásban (2014, 2016, 2017, 2018, 2019), 3x magyar bajnok 800 m-en (2008, 2009, 2010), 2x magyar bajnok 1500 m-en (2017, 2018), magyar bajnok 5000 m-en (2016), mezei futó magyar bajnok (2015), 4x fedett pályás magyar bajnok 800 m-en (2009, 2010, 2014, 2019), 4x fedett pályás magyar bajnok 1500 m-en (2010, 2011, 2018, 2019), fedett pályás magyar bajnok 3000 m-en (2018), vb-induló (2017), 2x Eb-induló (2016, 2018), fedett pályás Eb-9. (2019)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik