Atlétika: Novák Katalin jelére rajtoltak a maratoni futók

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 17:38
null
Novák Katalin köztársasági elnök és 70 éves nagynénje, Gergely Edit a célban a 38. Spar Budapest Maraton fesztiválon az újbudai Pázmány Péter sétányon 2023. október 15-én. Az államfő – aki maga is teljesítette már a Budapest Maratont – egy négyfős családi stafétában, édesanyjával és két unokahúgával együtt segítette nagynénje élete 41., utolsó maratonját. Gergely Edit 5 óra 4 perc alatt teljesítette a távot (Fotó: Dömötör Csaba)
Ismét a futóké volt a főváros, több mint 23 ezren álltak rajthoz a kétnapos Spar Budapest Maratoni fesztiválon, amelyen családi stafétában Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin is részt vett.


Több mint tíz fokot csökkent a hőmérséklet szombatról vasárnapra, amit aligha bántak a 38. Spar Budapest Maratoni résztvevői, s bár felhős volt az ég, eső és szél sem nehezítette dolgukat. A résztvevők a rajt előtt zenés bemelegítéssel hangoltak, majd Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin jelére a Pázmány-sétányon nekivágtak a 42.195 kilométeres távnak. Az államfő négyfős családi stafétában, édesanyjával és két unokahúgával segítette nagynénje, a 70 éves Gergely Edit búcsúfutását, aki élete 41., egyben utolsó maratonját teljesítette.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

A férfiak között az amerikai Baum Mitchell győzött 2:24:36 órás idővel, legjobb magyarként Vigh Zoltán Krisztián (2:27:30) a második helyen ért célba. A nőknél Barabás Eszter (2:54:17) teljesítette elsőként a távot. A kétnapos futófesztiválon 96 országból és 945 hazai településről több mint 23 ezren vettek részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik