Atlétika: Szilágyi Réka szeretne javítani az egyéni csúcsán

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 08:50
null
Célkeresztben a világbajnokság: Szilágyi Réka mindent megtesz, hogy felkészülten érkezzen a Nemzeti Atlétikai Központba, és nem tart attól, hogy megbénítja a nyomás (Fotó: Török Attila)
Szereti a kihívásokat, ezért nagy célokat tűz ki maga elé a gerelyhajító Szilágyi Réka, aki a napokban kipróbálhatta, milyen érzés a Nemzeti Atlétikai Központban dobni, és alig várja, hogy hazai közönség előtt versenyezzen.

 

Miközben Youhuu, a racka juh szaltókat csinál a futópályán, a budapesti világbajnokságra készülő gerelyhajítónk, Szilágyi Réka edz középen – ilyen egy átlagos péntek délelőtt a Nemzeti Atlétikai Központban.

A DSI Debrecen 27 éves kiválósága a héten kétszer is kipróbálhatta a magyar atlétika új otthonát, amely már üresen is lenyűgöző, de augusztus 19. és 27. között megtelnek a lelátók, várhatóan ragyogó hangulatban versenyezhetnek legjobbjaink. A kvalifikációs időszak első felében elért eredményeinek köszönhetően Szilágyinak nem kellett izgulnia a kijutás miatt, felkészülését azonban sérülés nehezítette, amely szerencsére már szinte teljesen a múlté.

„Nagyon örülök, hogy a világbajnokság előtt volt lehetőségem edzeni az új pályán, különleges érzés ekkora stadionban dobni – mondta lapunknak Szilágyi Réka. – Többször is átfutott az agyamon, amikor elhajítottam a gerelyt, hogy milyen jó lesz szurkolók előtt versenyezni a Nemzeti Atlétikai Központban, nekem mindig nagy erőt ad a közönség támogatása. A vállsérülésem miatt elővigyázatosságból nem indultam az országos bajnokságon, de az edzőmmel egyébként is úgy időzítettük a formámat, hogy a világbajnokságon legyek a legjobb. Az izomszakadás után sokáig éreztem, hogy érzékeny a vállam, a műtétet viszont szerencsére sikerült elkerülni, legalábbis a vébé utánra halasztani. Kétnaponta jártam Budapestre kezelésekre, a rehabilitációs időszak alatt gyógytornáztam, mostanra pedig már csaknem százszázalékos állapotban vagyok. Az edzések jól mentek az elmúlt időszakban, sikerült visszaépítenem magam, és azt sem bánom, hogy nem versenyeztem sokat az idén, mert így legalább még éhesebb vagyok a sikerre.”

A hatszoros magyar bajnok Szilágyi Réka esetében már jó ideje nem tekinthetjük álomhatárnak a 60 métert, hiszen az elmúlt években többször is fölé került. A tavalyi Európa-bajnokságon mindössze 11 centiméterrel maradt le a dobogóról, de a negyedik helynek is tudott örülni, ugyanis pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el Münchenben. Az elvégzett munka és a tudatos felkészülés eredménye, hogy a versenyeken stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt Szilágyi, aki még 2020 szeptemberében dobta 62.45 méteres egyéni csúcsát – könnyen lehet, hogy a vb-döntőbe kerüléshez meg kell javítania.

„Ahhoz, hogy a világbajnokságon is ott legyek az élmezőnyben, minden sorozatban, már az elsőben is a maximumot kell hoznom – hangsúlyozta Szilágyi Réka, aki céljairól is beszélt. – Szeretem a kihívásokat, ezért egyre magasabbra helyezem a lécet, olyan beállítottságú versenyző vagyok, aki folyamatosan új célokat tűz ki. Élvezem, amikor erős mezőnyben versenyezhetek, de igazából a saját teljesítményemmel foglalkozom, mert csak azt tudom befolyásolni. Arra törekszem, hogy magamat túlszárnyaljam, vagyis egyéni csúcsot dobjak a világbajnokságon – ha sikerül, a folytatásban már felszabadultabb leszek. Nem mondom, hogy nem izgulok, de úgy érzem, amikorra kell, készen állok majd a vébére, és nem bénít meg a nyomás.”

Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is óriásplakátok hirdetik a budapesti világbajnokságot – Szilágyi Réka fotója felett az alábbi felhívás szerepel: „Szurkolj élőben Szolnok hősének!”

„Eleinte nagyon furcsa volt, hogy amikor megyek edzésre, mindig látom magamat, még az ismerőseim is írtak, hogy »találkoztak« velem – hangsúlyozta Szilágyi Réka, aki céljairól is beszélt. – Nagyon hálás vagyok, hogy részese lehetek a hazai rendezésű vébének, bárhogy is sikerüljön, biztosan ez lesz a szívemnek legkedvesebb versenyem. A következő hetekben Nyíregyházán és Szolnokon készülök, szeretném még jobban kivitelezni a dobásokat, tökéletesíteni a technikámat. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, apró mozdulatokon kell még javítani, hogy aztán ráhangolódjak a világbajnokságra. Ha kihozom magamból a legtöbbet, elégedett leszek – jó kérdés, hogy mi a legtöbb, amire jelenleg képes vagyok, a finomhangolás alatt talán ez is kiderül.”

A MÁR BIZTOS MAGYAR VB-INDULÓK
Férfiak: Molnár Attila (400 m), Huller Dániel (800 m), Vindics Balázs (800 m), Szikszai Róbert (diszkoszvetés), Halász Bence, Rába Dániel, Varga Donát (mindhárom kalapácsvetés), Helebrandt Máté (20 km, 35 km gyaloglás).
Nők: Takács Boglárka (100 m, 200 m), Kéri Bianka (800 m), Wagner-Gyürkés Viktória (5000 m), Kovács-Garami Katalin, Szabó Nóra (mindkettő maratoni), Kozák Luca, Kerekes Gréta, Tóth Anna (mindhárom 100 m gát), Molnár Janka (400 m gát), Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás), Márton Anita (súlylökés), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Szilágyi Réka (gerelyhajítás), Krizsán Xénia (hétpróba), Oláh Barbara (20 km gyaloglás), Madarász Viktória, Récsei Rita (mindkettő 35 km gyaloglás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik