Atlétika: a TF és a WA képviselői megkoszorúzták Iglói Mihály sírját

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 22:44
null
Fotó: TF
Hétfő délután a TF és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség képviselői közösen helyeztek el koszorút az egykori közép- és hosszútávfutóedző-legenda, Iglói Mihály urnájánál – olvasható a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem közleményében.

 

A budapesti atlétikai világbajnokság, illetve a vb TF-en zajló egyik kísérőrendezvénye keretében közös megemlékezésen vettek részt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) képviselői, valamint a TF vezetősége.

Az eseményen (amelyet kifejezetten a nemzetközi szövetség kérésére szerveztek) a WA képviseletében Frank Dick, a Nemzetközi Atlétikaiedző-akadémia és az Atlétikai Edzők Európai Szövetségének elnöke volt jelen, míg a TF-et Mocsai Lajos kuratóriumi elnök, Sterbenz Tamás rektor és Nemerkényi Krisztina, az egyetem Kegyeleti Bizottságának elnöke képviselte.

„Igazi edzőóriás volt, ez rá a legjobb kifejezés. Tanítványai 49 világ- és 35 Európa-csúcsot értek el. Ez önmagában világcsúcs” – emelte ki Iglói Mihály, „Náci bácsi” kapcsán Frank Dick.

Mocsai Lajos a sportág fejlődésében betöltött szerepére mutatott rá: „Azért jöttünk ma ide, hogy lerójuk kegyeletünket egy olyan nagyság előtt, aki egyedülálló, az általa kidolgozott edzésmódszernek köszönhetően számos futót segített világraszóló sikerhez. Ő volt az egyik legnagyobb atlétikai edző a világon. Óriási megtiszteltetés, hogy itt állhatok a sírjánál.”

Iglói Mihály egyedülálló módszere az úgynevezett intervallumos edzés volt, amely résztávos futásra és kisebb részben a fartlekre, vagyis az iramjátékra épült. Edzései nagyrészt rövid, 100-400 méteres résztávokból álltak, és a futók egy-egy távot akár 20-30-szor is megismételtek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik