Atlétika: érvényben marad az Afrika-bajnok hosszútávfutó eltiltása

Vágólapra másolva!
2022.04.14. 10:07
null
Chepkirui (középen) a végsőkig elment – hiába (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fenntartotta Joyce Chepkirui Afrika-bajnok kenyai hosszútávfutó négy évre szóló eltiltását – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A 33 éves atlétát 2019-ben előzetesen négy évre tiltották el, mivel a biológiai útlevelében vérmintái eltéréseket mutattak 2016-ban és 2017-ben.

Chepkirui ügye egészen eddig nem zárult le, most viszont a lausanne-i székhelyű bíróság úgy határozott, hogy megerősíti az előzetes büntetést. A futó négyéves eltiltását 2019-től számítják, egyúttal a 2016. április 7. és 2017. augusztus 4. közötti eredményeit törölték, így a 2016-os Boston Marathonon elért harmadik helyezését is.

A kenyai sportoló legnagyobb sikerét 10 000 méteren érte el: a leghosszabb pályaszámban a 2014-es Nemzetközösségi Játékokon és a szintén 2014-es Afrika-bajnokságon is aranyérmet nyert.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik