Atlétika: visszavonult a horvátok magasugró világbajnoka

Vágólapra másolva!
2021.02.19. 15:32
null
Visszavonult a horvátok magasugró világbajnoka, Blanka Vlasic (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Blanka Vlasic világbajnok horvát magasugró – írja az MTI.

 

A 37 éves atléta pénteken közölte döntését, melynek az évek óta húzódó lábsérülése az elsődleges oka.

Vlasic kimagasló tehetsége volt a női magasugrásnak. Már 16 évesen a 2000-as sydneyi olimpián szerepelt, majd a 2008-as pekingi játékokon ezüst-, míg a legutóbbi, riói olimpián bronzérmet nyert. Karrierje közben számos komolyabb sérülés hátráltatta, ennek ellenére hosszú éveken át a mezőny egyik legjobbja volt.

Szabadtéren 2007-ben és 2009-ben is világbajnok lett, 2011-ben és 2015-ben pedig ezüstérmes, míg 2010-ben az Európa-bajnoki címet is begyűjtötte. Fedett pályán szintén két vb-címet szerzett, 2008-ban és 2010-ben, de már 20 évesen, a 2004-es budapesti tető alatti vb-n harmadik volt.

A 2010-ben a világ legjobb atlétájának választott horvát sztár egyéni csúcsa 208 centiméter, ami egy centivel marad el Sztefka Kosztadinova világcsúcsától.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Ketten is áttörték a 90 méteres álomhatárt gerelyben

Atlétika
2025.05.16. 21:10

Atlétika: ,,Még furcsa, hogy sok cikket írnak rólam” – Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2025.03.22. 20:36

Atlétika: Bátori Lilianna nem csak beugrott a felnőtt Eb-re

Utánpótlássport
2025.03.11. 17:07

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Bátori Lilianna: Elképesztően inspiráló volt Mahucsihhal együtt versenyezni

Atlétika
2025.02.07. 13:53

Egyéni csúccsal ezüstérmes Udinében a magasugró Bátori Lilianna

Egyéb egyéni
2025.02.06. 21:40
Ezek is érdekelhetik