Atlétikai vb: kettős etióp győzelem a férfi maratonin

MTI MTIMTI MTI
2019.10.06. 07:13
Az etióp Lelisa Desisa nyerte meg a férfi maratont vasárnap hajnalban a dohai atlétikai világbajnokságon.

A tengerparti Corniche sétányon éjfél előtt öt perccel vágott neki a 42.195 kilométeres távnak a 73 fős mezőny, amelyet a korábbi utcai számoknál kedvezőbb időjárás fogadott, 30 fok alatti hőmérséklet és alacsonyabb páratartalom.

A szám legjobbjainak számító etióp és kenyai futók – a két ország egyformán nyolc érmet nyert az eddigi vb-ken – együtt futottak, míg előttük mindig akadt egy-egy vállalkozó kedvű éllovas. Az utolsó tíz kilométerhez érkezve a brit Callum Hawkins vállalta magára a vezetést – aki végül leszorult a dobogóról –, ekkor már meglepetésre nem volt az élbolyban a címvédő kenyai Geoffrey Kirui.

A három etióp még egymást segítette, majd a hajrára, azaz az utolsó méterekre közülük Lelisa Desisa és Mosinet Geremew maradt a kenyai Amos Kiprutóval. Desisa és Geremew végül egymás között döntötte el az első hely sorsát, előbbi, a 2013-as vb ezüstérmese 2001 után szerzett ismét aranyat országának.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
Férfi maratoni

1. Lelisa Desisa (Etiópia) 2:10:40 óra
2. Mosinet Geremew (Etiópia) 2:10:44
3. Amos Kipruto (Kenya) 2:10:51

Legfrissebb hírek

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Atlétika
2026.09.18. 11:36

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Sydney-i maratoni: tévedésből a müncheni stadion képe került az emlékéremre

Atlétika
2026.08.23. 11:34

Új világcsúcs: Joyce Hübner 367 maratonit futott 367 nap alatt

Atlétika
2026.06.02. 17:04

Vindics-Tóth Lili: Még sokat lehet fejlődni, de már tudom, mire számítsak

Atlétika
2026.05.12. 09:23

1:59:30 – szép új világ? – N. Pál József publicisztikája

Atlétika
2026.05.10. 23:39

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2026.04.26. 14:00

Szemerei Levente: Hozzá kellett szokni a fővárosi élethez

Atlétika
2026.02.20. 12:03