A harmadik erő – Mihályi András jegyzete

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 23:35

Tudtuk, hogy meglehet az érem. Én majdnem biztos voltam benne, hogy meglesz, annyira jól alakult eddig Halász Bence éve, annyira magabiztosan demonstrálta 2018 megelőző versenyein, hogy ő most már a harmadik erő férfi kalapácsvetésben. A két lengyel – akik között egyébként az idén meglepetésre megfordult a sorrend –, Wojciech Nowicki és Pawel Fajdek egyelőre összességében jobb nála, de utánuk már az új magyar kalapácsvető-csillag következik, nem más.

Mármint a legújabb – mert, ugye, igen szépek a hagyományaink ebben a versenyszámban. Öt olimpiai bajnokunk is van, álljon itt a nevük, mert viszonyítási pontok: időrendi sorrendben Németh Imre, Csermák József, Zsivótzky Gyula, Kiss Balázs és Pars Krisztián nyakába is aranyat akasztottak az ötkarikás játékok dobogójának tetején.

Bence nyakába most bronzot, Európa-bajnokságon, mindössze 21 évesen. Sőt: alig 21 évesen, mert szombaton volt a születésnapja.

Szögezzük le: a dobóatlétika és különösen a kalapácsvetés nem a tinik vadászterülete. Az, hogy Halász Bence már most itt tart, újabb megerősítés arra nézve, hogy rengeteg van benne. Sok kalapácsvetőt láttam már, de olyat, aki korábban távolugrásban is nyert korosztályos bajnoki címet, vagy aki 11.2 másodperc alatt futja a 100 métert, még egyet sem. Elképesztő adottságai vannak, nem az a statikus erőember, amilyet ebben a műfajban megszokhattunk, hanem ügyes, gyors – és egyre erősebb.

Azt gondolom, messze még a vége. A karrierjének is, hiszen akár még húsz év múlva is ott lehet a világversenyek élmezőnyében, erre számtalan példa van az atlétikában, a legfrissebb sajnos épp a kalapácsvető-doppingkirály, a fehérorosz Ivan Tyihon, aki most 42 esztendősen lett hatodik a berlini Európa-bajnokságon. Ám messze még a felső határa Halász Bence lehetőségeinek is: most az Eb-n 77.36 méterrel lett harmadik, az idén elért egyéni csúcsa 79.57, de például ötkilós kalapáccsal 87.16 a legjobbja, ami ifjúsági világcsúcs. A felnőtt szer 7.26 kilogrammos, a felnőtt világrekord 86.74, nem állítjuk, hogy meg fogja dönteni, de figyeljék meg, közel lesz hozzá.

És immár azt sem mondhatjuk Bence esetében, hogy egy gyönyörű karrier kezdete – maximum azt, hogy egy gyönyörű felnőttkarrier kezdete –, személyében tisztelhetjük ugyanis a kalapácsvetés 2017-es U23-as Európa-bajnokát, 2016-os junior-világbajnokát, 2015-ös junior Európa-bajnokát és 2014-es ifjúsági olimpiai ezüstérmesét. Ebbe a vonulatba illeszkedik a mostani fényes siker.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
14 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24
Ezek is érdekelhetik