Atlétikai Eb: a kalapácsvető Halász Bence bronzérmes!

VINCZE SZABOLCS, SZABÓ MIKLÓS (BERLIN), KORMANIK ZSOLTVINCZE SZABOLCS, SZABÓ MIKLÓS (BERLIN), KORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 18:46
null
Halász Bence az egyik berlini dobása közben (Fotó: Szabó Miklós)
A kalapácsvető Halász Bence 77.36 méteres dobással bronzérmet szerzett a Berlinben zajló atlétikai Európa-bajnokság keddi versenynapján. Az aranyérmet a lengyel Wojciech Nowicki szerezte meg (80.12), az ezüstérem honfitársának, a háromszoros világbajnok Pawel Fajdeknek jutott. A Koroknai testvérek egyéni legjobbjukat futották a férfi 400 gát elődöntőjében, de nem jutottak be a fináléba.

Mint hétfőn beszámoltunk róla, a junior-világbajnok Halász Bence a selejtezőben 76.81-gyel kezdett, azaz majdnem két méterrel túldobta a hetvenöt méteres szintet – ezzel ő lett az Európa-bajnokság első döntőse. Végül csak a lengyel Pawel Fajdek dobott nagyobbat nála, aki 77.86 méterrel kvalifikálta magát a keddi fináléba.

„Az idén mindig bejött, amikor tapsot kértem a nézőktől” – gyorsinterjú Halász Bencével a verseny után itt!

1. SOROZAT

Halász Bence 77.15 méterrel kezdte a keddi döntőt, ennél nagyobbat – mindössze négy centiméterrel nagyobbat – előtte csak a lengyel Wojciech Nowicki dobott. Aztán jött a fő esélyes, a szintén lengyel Pawel Fajdek, és tekintélyt parancsolt magának.
Az élcsoport az első sorozat után: 1. Pawel Fajdek (lengyel) 78.69, 2. Wojciech Nowicki (lengyel) 77.19, 3. Halász Bence 77.15, 4. Eivind Henriksen (norvég) 76.05

2. SOROZAT

Megvan az első nyolcvan méteres dobás: Nowicki telibe trafálta a vonalat (80.00)… Jó formában van Eivind Henriksen is, aki új egyéni csúccsal, új norvég rekorddal (76.71) közelebb kapaszkodott Halászhoz. Az ő második kísérlete érvénytelen lett – a szer lelassult a védőhálón, így is majdnem 75 méterig repült, versenyzőnk inkább kilépett. Fajdek kalapácsa szektoron kívül landolt.

Ami a hátrébb állókat illeti: a döntőt érvénytelen kísérlettel kezdő fehérorosz Pavel Barejsa 75.20-szal jelentkezett be az ötödik helyre, és több mint másfél métert javított a hatodik helyen álló moldovai Serghei Marghiev (74.47).
Az élcsoport a második sorozat után: 1. Wojciech Nowicki (lengyel) 80.00, 2. Pawel Fajdek (lengyel) 78.69, 3. Halász Bence 77.15, 4. Eivind Henriksen (norvég) 76.71

3. SOROZAT

Az éllovas Nowicki harmadikra is javított (80.12), és a norvég Eivind Henriksen is tovább srófolta a norvég rekordot (76.86) – de még mindig „csak” a negyedik helyen áll, a valamivel 75 méter fölötti harmadik dobásából kilépő Halász mögött. Fajdek sem javított, ki is lépett.
Az élcsoport a harmadik sorozat után: 1. Wojciech Nowicki (lengyel) 80.12, 2. Pawel Fajdek (lengyel) 78.69, 3. Halász Bence 77.15, 4. Eivind Henriksen (norvég) 76.86

Halász Bence egyik Eb-dobása testközelből (Fotó: Szabó Miklós)
Halász Bence egyik Eb-dobása testközelből (Fotó: Szabó Miklós)

4. SOROZAT

Nyolcan maradtak, az addigi eredmények alapján, fordított sorrendben folytatták. A 42 éves fehérorosz „veterán”, a kétszeres világbajnok Ivan Tyihon 75.12 méterrel addigi legjobbját érte el. Halász sajnos ismét „hálót érintőt” dobott (73.95), de maradt a harmadik helyen. Előtte Henriksen 74.58-ig jutott, utána Fajdek megint szektoron kívülre hajította a szert. Nowicki most nem javított, de ezzel a dobásával (kereken 79 méter) is vezette volna a versenyt.
Az élcsoport a negyedik sorozat után: 1. Wojciech Nowicki (lengyel) 80.12, 2. Pawel Fajdek (lengyel) 78.69, 3. Halász Bence 77.15, 4. Eivind Henriksen (norvég) 76.86

5. SOROZAT

Tyihon megint javított, a 75.79 méter egyéni szezoncsúcs. Henriksen 75.89-cel folytatta, így Halász harmadikként kezdte majd az utolsó sorozatot – de biztos, ami biztos, ötödikre javított (77.36)! Fajdek ezúttal érvényeset dobott, de nem igazán örült neki (78.34). Nowicki 80 alatt maradt – neki ez már nem érte meg, hogy lemérjék…
Az élcsoport az ötödik sorozat után: 1. Wojciech Nowicki (lengyel) 80.12, 2. Pawel Fajdek (lengyel) 78.69, 3. Halász Bence 77.36, 4. Eivind Henriksen (norvég) 76.86

HALÁSZ BENCE ÖTÖDIK DOBÁSA

6. SOROZAT

Barejsa 77.02-vel ijesztgetett, de ezzel csak a negyedik helyig kapaszkodott fel. A mögéje szoruló Henriksen rontott, így Halász Bence biztos érmesként léphetett a dobókörbe – kilépett, de így is EURÓPA-BAJNOKI BRONZÉRMES!

Fajdek nem tudta megragadni az utolsó előzési esélyt (76.02), így az aranyérem Nowickié lett, aki 78.81-gyel búcsúzott – azaz negyedszer is nagyobb dobással, mint amekkorával honfitársa a második helyen végzett.

Halász Bence a verseny után (Fotó: Szabó Miklós)
Halász Bence a verseny után (Fotó: Szabó Miklós)

FÉRFI KALAPÁCSVETÉS
Európa-bajnok: Wojciech Nowicki (Lengyelország) 80.12

2. Pawel Fajdek (Lengyelország) 78.69
3. Halász Bence (Magyarország) 77.36
4. Pavel Barejsa (Fehéroroszország) 77.02
5. Eivind Henriksen (Norvégia) 76.86
6. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 75.79

400 M GÁT, ELŐDÖNTŐ

Koroknai Tibor (49.24) és öccse, az először ötven másodpercen belül teljesítő Koroknai Máté (49.77) egyaránt egyéni csúcsot ért el, mindketten az ötödik helyen végeztek futamukban, de remek futásuk ellenére egyikük sem jutott be a döntőbe.

A 100 méteres döntőkről ide kattintva olvashatnak röviden!
További magyar érdekeltségű keddi versenyszámok itt!

Az összesítésben a tizedik helyen záró, 28 éves Tibornak csupán öt századmásodperc hiányzott a fináléhoz; a 25 esztendős Mátét időeredménye a 14. helyre rangsorolta.

„Próbáltam most is okosan futni, az edzőm is mondta, hogy legyek óvatos, koncentráljak a kulcspontokra és főleg a végére, hogy meglegyen a frekvencia – értékelt Koroknai Tibor a Nemzeti Sportnak. – Erre figyeltem, meg is csináltam, és energia sem maradt bennem, úgyhogy abszolút meg vagyok elégedve. Kicsit rossz érzés, hogy öt századdal maradtam le a döntőről, de kárpótol, hogy tudom, én mindent megtettem, életem legjobbját futottam, és semmi sem rajtam múlt.”

Koroknai Tibor (balra) és Koroknai Máté a berlini elődöntőben (Fotók: Szabó Miklós)
Koroknai Tibor (balra) és Koroknai Máté a berlini elődöntőben (Fotók: Szabó Miklós)

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERLIN
A KEDDI DÖNTŐK
FÉRFIAK
100 m (0.0). Európa-bajnok: Zharnel Hughes (Nagy-Britannia) 9.95

2. Reece Prescod (Nagy-Britannia) 9.96
3. Jak Ali Harvey (Törökország) 10.01
10 000 m. Eb: Morhad Amdouni (Franciaország) 28:11.22
2. Bashir Andi (Belgium) 28:11.76
3. Yemaneberhan Crippa (Olaszország) 28:12.15
Súly. Eb: Michal Haratyk (Lengyelország) 21.72
2. Konrad Bukowiecki (Lengyelország) 21.66
3. David Storl (Németország) 21.41
Kalapács. Eb: Wojciech Nowicki (Lengyelország) 80.12
2. Pawel Fajdek (Lengyelország) 78.69
3. Halász Bence (Magyarország) 77.36
50 km gyaloglás. Eb: Marjan Zakalnyickij (Ukrajna) 3:46.32
2. Matej Tóth (Szlovákia) 3:47.27
3. Dzmitrij Dzsjubin (Fehéroroszország) 3:47.59
…13. Venyercsán Bence (Magyarország) 3:58.25
…36. Helebrandt Máté (Magyarország), nem ért célba

NŐK
100 m (0.0). Eb: Dina Asher-Smith (Nagy-Britannia) 10.85

2.Gina Lückenkemper (Németország) 10.98
3. Dafne Schippers (Hollandia) 10.99
50 km gyaloglás. Eb: Ines Henriques (Portugália) 4:09.21
2. Aljona Tcsvilij (Ukrajna) 4:12.44
3. Takács Júlia (Spanyolország) 4:15.22,
…Torma Anettet (Magyarország) kizárták

ELŐFUTAMOK, SELEJTEZŐK
Férfiak
400 m gát, elődöntő:
…10. Koroknai Tibor (Magyarország) 49.24, …14. Koroknai Máté (Magyarország) 49.77, nem jutottak döntőbe.
Diszkoszvetés. Selejtező: …15. Szikszai Róbert (Magyarország) 61.82, …20. Kővágó Zoltán (Magyarország) 59.29, nem jutottak döntőbe
Nők
800 m. Előfutamok:
…22. Kéri Bianka (Magyarország) 2:03.44, nem jutott tovább

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik