Atlétika: két kenyai versenyzőt tiltottak el doppingolásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 16:20
Címkék
Doppingolás miatt az utcai futó Josephine Jepkoech Jepkorirt és a 800-as Agatha Jeruto Kimaswait is eltiltotta a Kenyai Atlétikai Szövetség.

A két futó közül Jepkorir tavaly december 31-én, míg Kimaswai idén áprilisban adott pozitív mintát. Mindkettőjük a norandroszteron nevű anabolikus szteroiddal bukott meg. Előbbit kettő, utóbbit pedig négy évre tiltották el.

Az elmúlt években összesen 33 kenyai atlétát büntettek meg doppingvétség miatt, ám közülük csak Rita Jeptoo, a Boston és a Chicago Marathon nyertese számít klasszis futónak. Az augusztusi pekingi szabadtéri világbajnokságon ugyan a kenyaiak két versenyzője fennakadt a vizsgálatokon, ennek ellenére, a csapat parádésan szerepelt, s az élen végzett az éremtáblázaton.

A kenyai atlétika az utóbbi időszakban többször keveredett doppinggyanúba. Legutóbb az augusztusi világbajnokság ideje alatt az ARD német televízió közölt riportot, melyben két korábbi kenyai futó vallotta be, hogy a sportolókat korábban rendre értesítették a versenyen kívüli doppingellenőrzések idejéről, a helyi sportági vezetők pedig hajlandóak voltak pozitív eseteket eltusolni.

 

Legfrissebb hírek

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56
Ezek is érdekelhetik