Asztalitenisz-vb: európai érem vegyes párosban

SZ. M.SZ. M.
2019.04.24. 21:41
Szerda este lejátszották a vegyes párosok negyeddöntőit a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, amelynek végére eldőlt, hogy két kínai és egy japán duó mellett egy német kettős lesz ott a csütörtök esti elődöntőben.

A világbajnokság legfürgébbjei a vegyes párosok, miután ebben a számban szerda estére már kialakult az elődöntő mezőnye. Az már a sorsolásnál eldőlt, hogy itt nem lehet kínai házidöntő, ugyanis az ázsiai ország két párosa azonos ágra került. A negyeddöntőben természetesen mindketten érdekeltek voltak, ám míg a férfi és női világelsőből összeállított Fan Csen-tung, Ting Ning duó könnyedén vette az akadályt, a Hszü Hszin, Liu Si-ven kettős csak kínkeservesen kvalifikálta magát a négy közé. Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy a világranglista-2. Hszü Hszin nem sokkal korábban férfi egyesben kiesett, amivel egyébként biztossá vált, hogy férfi egyesben sem végezhet kínai az első és a második helyen.

A másik ágon a délelőtti nyolcaddöntőben a Szudi Ádám, Pergel Szandra duót nagy nehezen legyőző japán Josimura Maharu, Isikava Kaszumi egység viszonylag simán verte szlovák ellenfelét, ám a negyedik párharc kisebb meglepetéssel zárult. A német Patrick Franziska, Petrissa Solja pár ugyanis hat játszmában kiejtette a japán Morizono Maszataka, Ito Mima duót, ami azt jelenti, hogy ebben a számban lesz európai érem, a színe pedig attól függ, hogy a németek az elődöntőben mire mennek a másik japán párral.

ASZTALITENISZ-VB
VEGYES PÁROS. NEGYEDDÖNTŐ

Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)–Ho Kvan-kit, Li Ho-csing (hongkongi) 4:0 (1, 8, 1, 8)
Hszü Hszin, Liu Si-ven (kínai)–Li Szang Szu, Dzseon Dzsi Hi (dél-koreai) 4:3 (–10, –9, 7, 9, –9, 5, 7)
Franziska, Solja (német)–Morizono, Ito (japán) 4:2 (11, 8, –3, –11, 13, 8)
Josimura, Isikava (japán)–Pistej, Balazová (szlovák) 4:2 (–6, 8, 5, –8, 7, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58