Videó: „Most már van kapusunk” – Ferguson reakciója De Gea védésére

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 11:48
null
David de Gea számára sorsfordító volt ez a védés (Fotó: Manchester United Die Hard Fans/Facebook)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kapuját szűk 10 éve őrzi már David de Gea. A 30 éves spanyol válogatott kapuvédő manchesteri pályafutásának egyik legmeghatározóbb pillanata az volt, amikor 2012 decemberében az akkor még a Chelsea-t erősítő honfitársa, Juan Mata szabadrúgását hatalmas bravúrral kitornázta. A „vörös ördögök” akkori kapusedzője így emlékszik vissza az ominózus védésre.

„A kapu mögött mindenki gólt kiáltott” – idézte fel Eric Steele Juan Mata szabadrúgását a Stamford Bridge-en vívott bajnoki mérkőzésről.

„Ez volt az a nap, amikor Sir Alex Ferguson odafordult hozzám a kispadon és azt mondta: most már van kapusunk” – árulta el.

Mint arról beszámoltunk, angol sajtóhírek szerint 10 év után a nyáron távozik David de Gea az MU-ból. Annak ellenére, hogy még két év hátravan a szerződéséből, úgy néz ki, már nem tartanak igényt a szolgálataira Manchester vörös felén.

De Gea szerződése heti 350 ezer fontos (átszámítva 148 millió forint) fizetésről szól, és ha idő előtt szakítani akar vele a csapat, akkor bizony súlyos összeget kell fizetni a 30 éves kapusnak – írta meg a Mirror.

A United jelenleg megdöbbentő 570 ezer fontot (242 millió forintot) költ hetente öt kapusára, a klub amerikai tulajdonosai ezt szeretnék csökkenteni. A csapat jövőjének számító angol Dean Henderson tavaly nyáron ötéves szerződést kötött heti 100 ezer font (42 millió forint) értékben. De Gea értékét jelenleg 50 millió font (21 milliárd forint) körülire becsülik, de ennyiért eladni a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lesz könnyű feladat.

A spanyol kapus a United egyik legfontosabb játékosa volt, amióta 2011-ben távozott az Atlético Madridtól. Számos emlékezetes meccse során segített csapatának, megnyerte vele az angol bajnokságot, az FA-kupát, a Ligakupát és az Európa-ligát is.

Az adott idényben a klub legjobbjának járó Sir Matt Busby-díjat négyszer nyerte el, és Sir Alex Ferguson távozása után a remek teljesítményével ő tartotta a lelket az angol rekordbajnok szurkolóiban.

Legfrissebb hírek

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
21 órája

NB III: Kusnyír 21 hónap után visszatért; négy gólt kapott a Ferencváros második csapata

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:22

Labdarúgás: visszavágott az észteknek az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 10:43

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
2025.11.12. 08:54

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik